Lányok napja a Boschban - Budapest Innovációs Kampusz

Mérnök, szoftverfejlesztő, adattudós, kutató – bár a munkaerőpiacon egyre nagyobb szükség van rájuk, mégis kevés fiatal lánynak jut eszébe, hogy a hagyományosan fiúsnak gondolt technológiai, műszaki, vagy éppen tudományos pályák irányába induljon el.

Tagadhatatlan, hogy a férfias szakmákat választó lányok helyzete már csak a sztereotípiákból adódóan is nehezebb. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója, a Bosch csoport éppen ezért sokat tesz azért, hogy támogassa a női munkatársak karrierjét is, hiszen a diverzitás, a nők tehetsége nélkülözhetetlen szerepet tölt be az innováció terén elért sikerekben is.

Nőként az innováció világában

A Lányok Napja országos eseménysorozat a Nők a Tudományban Egyesület kezdeményezésére valósul meg azzal a céllal, hogy az ún. STEM-szakmákat (melyekhez tudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai végzettség szükséges) népszerűsítse a felsőtagozatos általános és középiskolás lányok körében. A Bosch a Lányok Napja eseménysorozat alkalmából, idén tizedik alkalommal tárta szélesre innovációs „boszorkánykonyhájának” kapuit a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatal hölgyek előtt, kézzelfogható élményt, személyes betekintést kínálva számukra a kutatás-fejlesztés és a gyártás férfiasnak tartott világába. A résztvevők emellett az autóipari fejlesztésekhez kapcsolódó női karrierutakkal találkoztak, és a vállalat női tehetségekre fókuszáló, sokszínű karriertámogatási programját is megismerhették. A programjai idén két helyszínen, Magyarország egyik legmodernebb irodaházában, a jövő munkahelyét megtestesítő Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, valamint Hatvanban, a Bosch csoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb globális gyártóközpontjában zajlottak.

Lányok napja a Boschban - Hatvan

Egyedülálló tehetséggondozás és szerteágazó fejlődési lehetőségek

„A Boschnál a sokszínűség az egyik legfontosabb érték és erősség: meggyőződésünk, hogy a sokféle gondolkodásmód, tapasztalat, nézőpont mind-mind hozzájárul a vállalat sikeréhez. Kiemelt figyelmet fordítunk minden munkavállalónk fejlesztésére, szakmai és személyes motivációk mentén egyaránt. Gyakran tapasztaljuk, hogy a női munkatársainknál bár megvan a tehetség, de sok esetben hiányzik az önbizalom karrierjük kiteljesítéséhez. Ezért szerteágazó vállalati kultúránk fontos pillére világszerte és itthon is, hogy megtaláljuk, fejlesszük és segítsük a női tehetségeket” – mondta el a Lányok Napja alkalmából Gombos Klára, a Robert Bosch Kft. HR igazgatója.

A Bosch kifejezetten a női tehetségek számára tette elérhetővé a hazai munkaadók körében egyedülálló Female Talent tréningprogramját. Ennek része többek között az asszertív és helyzethez passzoló kommunikációs eszközök használata, az énmárka építése, a szervezeten belüli láthatóság erősítése és a magabiztosság növelése.

Lányok napja a Boschban - Budapest Innovációs Kampusz

A Boschnál hangsúlyt helyeznek emellett a női vezetők támogatására is, akik a Business Woman Program tréningcsomagot vehetik igénybe. „A nők sikeres karrierjéhez elengedhetetlen a rugalmas és családbarát munkakultúra. Éppen ezért számos eszközzel segítjük a személyes célok, az egyedi élethelyzetek, a szakmai fejlődés és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtését is” – tette hozzá Gombos Klára. 

A sikeres női karrierhez vezető úton a támogató vállalati kultúra, a célzott tréningek és képzések mellett fontos szerepet töltenek be a női közösségek is, mint amilyen a Boschnál világszinten és Magyarországon is működő, önszerveződő alapokra épülő Women@Bosch. A közösség tagjai a felmerülő igények mentén előadásokat, beszélgetéseket, tapasztalatcserét szerveznek, rendszeres szakmai és nem szakmai jellegű rendezvények és kampányok keretein belül. 

Lányok napja a Boschban - Budapest Innovációs Kampusz

7 tipp a sikeres karrierhez az innováció világában

A Lányok Napja programjain az érdeklődők tippeket kaptak a Bosch női munkatársaitól arra vonatkozóan is, miként építsenek sikeres karriert a jellemzően férfiak által betöltött szakmákban.

Lányok napja a Boschban - Hatvan

  1. Ne törődjünk a sztereotípiákkal! Ma már nincs olyan, hogy férfi- vagy női szakma. Lányként is merjünk érdeklődési körünk szerint szakmát, pályát, továbbtanulási irányt választani, akár a műszaki kutatás-fejlesztés és az innováció területén.
  2. Körültekintően válaszunk munkahelyet! Tájékozódjunk arról, mennyire fontos az adott vállalat számára a diverzitás, milyen programokkal segíti és támogatja munkavállalóit.
  3. Akarjunk nyomot hagyni a világban! Merjünk nőként is olyan innovatív területeken dolgozni, ahol pozitív hatással lehetünk az emberek életére, a világ jövőjére.
  4. Fejlesszük az önbizalmunkat! Keressük a kihívást jelentő feladatokat és pozíciókat, magabiztosságunkat pedig célzott tréningek, képzések segítségével fejlesszük.
  5. Válasszunk mentort! A pályájuk elején álló nőknek fontos támaszt jelenthet egy tapasztalt mentor, aki segít eligazodni a karrierépítés útvesztőiben.
  6. Képezzük magunkat! Szinte minden szakmában, de a műszaki, tudományos, technológiai területeken különösen fontos a naprakész tudás és az ismeretek, képességek folyamatos bővítése.
  7. Térképezzük fel a női közösségeket a vállalaton belül! A hagyományosan férfiasnak mondott szakmákban fontos, hogy egy olyan támogató női közösséghez csatlakozzunk, ahol bátran beszélhetünk tapasztalatainkról, és ahol hasznos tippeket, segítséget kaphatunk karrierünk építéséhez.

Fotók: Bosch

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •