2022-től már női bábukkal is végeznek autós törésteszteket

Írta:
Drive Me Baby

2022-től kötelező lesz az Euro NCAP új autós töréstesztjein a női törésteszt bábuk alkalmazása, vezetői pozícióban és utasként egyaránt. Az eddigi töréstesztek során szinte mindenhol kizárólag olyan törésteszt bábukat alkalmaztak, mely egy normál testalkatú, közepes testmagasságú férfinak felelt meg (177 cm magas, 76 kg súlyú). Két év múlva azonban már a női tesztbábuk is kötelező jelleggel megjelennek, legalábbis az Euro NCAP tesztjeinél. Erről döntött az Európai Bizottság, amikor elfogadta az új járműbiztonsági elírásokat.

Erősen indokolt a női törésteszt bábuk alkalmazása

Női próbabábuk már 1995 óta léteznek, de eddig semmi nem írta elő azok kötelező jellegű alkalmazását. Pedig bizonyított, hogy autóban ülve a nők baleset esetén többnyire súlyosabb sérüléseket szenvednek, mint a férfiak, bekötött biztonsági öv használatakor is.

(Fotó: Dynamic Test Center, AGU Zürich)

A nők anatómiája merőben eltér a férfiakétól, éppen ezért máshogyan reagálnak az esetleges ütközésekkor. Az alacsonyabb testmagasság és testtömeg, a ritkább csontsűrűség, a törékenyebb csontozat és az izomtömeg elosztás mind indokolttá teszik a női bábu alkalmazását. Eltérő testi adottságaikra tekintettel a fejet érő „ostorcsapás”, valamint mellkasi sérülések esetén jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a férfiak.

A tesztbábuk az elmúlt időszakban sokat korszerűsödtek. Fejlődött a gerincoszlop és a medence, 12 bordás lett a mellkas, és még a szemgolyó érzékenységét is tökéletesítették a lehető legpontosabb hatásvizsgálat érdekében.

Forrás: Baleset-megelőzés/Facebook

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.