A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának
évfordulója előtt, szeptember 25-én tartja évadnyitó hangversenyét. Az időpont önmagán
túlmutató jelentése: ösztönzés a magyar zenei hagyományok értékeinek ápolására. Az idei koncerten három magyar művet is hallunk, közülük egy felfedezésre méltó ritkaság – de az is fontos, hogy az est a 20. század egy nemzetközi klasszikusával fejeződik be. A szólista a fiatal tehetségek egyike – és a karmester sem véletlenül viseli a Dohnányi nevet.
Szuggesztív-dinamikus Ünnepi nyitányát Erkel 1887-ben, a Nemzeti Színház megnyitásának fél évszázados jubileumára írta. Bartók Hegedűversenye 1937/38-ban keletkezett, a legendás Magyar Vonósnégyes primáriusa, Székely Zoltán kérése nyomán. Dohnányi Amerikai rapszódiája a zeneszerző emigrációs éveiben, az Ohiói Egyetemtől 1952-ben kapott felkérésnek eleget téve íródott. A Magyarországon máig alig ismert kompozíció amerikai folklórdallamokat dolgoz fel, köztük a Wayfaring Stranger (Vándorló idegen) címűt, mely utalásként is értelmezhető a hazájától távol élő zeneszerző honvágyára. A második részben megszólaló Stravinsky-mű, a Tűzmadár című balett briliáns hangszerelésű szvitváltozata sem idegen a magyar zenétől, hiszen Bartókra is hatott, aki a mű egyik dallamát II. zongoraversenyében idézi.
Banda Ádám a fiatal hazai hegedűsnemzedék kiemelkedő tehetségű tagja. Szívet melengető egybeesés, hogy a koncertet, melyen Dohnányi-művet is hallunk, a Jekatyerinburgi Opera főzeneigazgatója, Dohnányi Oliver vezényli, akinek ükapja Dohnányi Ernő nagyapjának testvére volt, s akit a Magyar Televízió 1983-as Nemzetközi Karmesterversenyén aratott sikere óta szeret a magyar közönség.
Dohnányi Oliver karmester
Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány
Bartók Béla: II. hegedűverseny, Sz. 112, BB 117
***
Dohnányi Ernő: Amerikai rapszódia, op. 47
Igor Stravinsky: Tűzmadár-szvit (1919)
Banda Ádám hegedű
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Dohnányi Oliver
Ez is érdekelhet: Új vizeken a Nemzeti Filharmonikusokkal a 2022/23-as évadban
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…