Újabb kistapírral bővült a Budapesti Állatkert. A kis jövevényt pedig már meg is tekinthetik a látogatók, annak ellenére, hogy még csak most bújt ki édesanyjából.
Június 28-án egy újabb cuki kisállat vette birtokba a Dél-Amerika kifutó területét a Budapesti Állatkertben. Megszületett ugyanis a legújabb sztárkölyök, a kistapír. Az Állatkert honlapján ezzel kapcsolatban még egy igazán jó hír is napvilágot látott. Eszerint: az első napokban az újszülötteket ugyan még nem láthatja a nagyközönség, ám az anyaállatot és a kicsit már ki is engedték a „szülőszobából” a kifutóra. Egy kis szerencsével így már az állatkert látogatói is megcsodálhatják őket.
A Budapesti Állatkertben a most született jövevénnyel együtt összesen négy főre bővült a tapírcsalád. A legidősebb tapír Géza, az apuka, aki idén töltötte a 25. életévét, míg Suki, a büszke anyuka 22 éves. Első közös utódjuk pedig Hada, a tapírkislány, aki tavaly látta meg a napvilágot. Érdekességük, hogy míg a kicsik csíkosan születnek, addig a felnőtt egyedek egyszínűek.
Az újszülött kistapír jelenleg kizárólag anyatejen él, a szilárd táplálékkal várhatóan egy hónapos kora után kezd majd ismerkedni. Ám még abban az időszakban is a tej marad a legfőbb tápláléka. Az állatkert gondozói egyelőre nem tudták megmondani, hogy az új kisállat milyen nemű, mivel még nekik sem sikerült azt mindent kétséget kizáróan megállapítani. A névválasztás így tehát egyelőre még hátravan! Kis szerencsével azonban reméljük, újfent a látogathatók szavazhatják meg a befutó elnevezést.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…
A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…
Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…
Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…
Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…
Az Európai Unió ismét szigoríthatja a közúti közlekedés szabályozását. Brüsszelből kiszivárgott információk szerint az Európai…