Nem olyan nagy, nincs akkora hatótávja és kevesebb lóerő is szorult bele, mint a BMW legújabb elektromos SUV-jába, az iX-be, mégis nagyot dobbantott a márka az iX3 modellel. Akár 461 kilométeres hatótávjával bőven alkalmas arra, hogy ne csak városi talajon fusson, hanem hosszabb távokra is kimerészkedjen onnan.
Ha nem tűnne fel elsőre az árulkodó zöld rendszám, akkor is pillanatok alatt kiszúrhatjuk, hogy egy tisztán elektromos BMW suhan el mellettünk. A szén-dioxid-kibocsátás-mentes SUV ugyanis olyan ismertetőjeleket visel magán, amiket a zöld rendszám nélkül is könnyen felismerhetünk.
Bár csak szolidan, az autó szegletein töretlenül végigfut vagy itt-ott visszaköszön a márka elektromos modelljeit jelző kék szín. Ez, amellett, hogy a BMW villanyautóinak sorába állítja az iX3-at, egyedi külsőt is varázsol neki.
A jármű orrán a logó és a jellegzetes vesék is kék keretet kaptak, míg farán a kipufogók helyett elhelyezett műanyag betétek is kék színben tündökölnek. Ha ez nem lenne elég, a hűtőrácsok teljesen eltűntek, így azok helyére egy-egy műanyag lap került.
A BMW azonban itt csalt egy kicsit, ugyanis a veséknek csupán kétharmadát fedték le, mögöttük egy hűtőradiátor található és a lapok alatt beáramolhat a levegő.
A következő oldalon megtudhatod az iX3 paramétereit.
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…