Június 25-én ingyenes motoros közlekedésbiztonsági napot rendez a Hungaroringen négyszáz motorosnak a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A motoros nap eseményére a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni. A HUMDA kampányaiban arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen egyszerűen tehetnénk a balesetmentes közlekedésért. A motoros közlekedésbiztonsági nap pedig azt a célt szolgálja, hogy a résztvevők zárt pályán tudjanak gyakorolni. „Az itt megszerezett tudás életeket is menthet” – hangsúlyozta Lázár László, az Ügynökség kommunikációs igazgatója.
A régóta motorozók, de a kevesebb rutinnal rendelkezők is fejleszthetik képességeiket és éles helyzetekben szerezhetnek gyakorlatot szakértő instruktorok segítségével. A motoros közlekedésben is empátiára és együttműködésre van szükség, de a magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. A motoros nap folyamán a Formula–1 pálya aszfaltcsíkjára is felhajthatnak motorkerékpárjaikkal a vendégek, így egy nem mindennapi élményben is részük lehet.
Négyszer egy-egy órás gyakorlati tréningen és kétszer egy órás elméleti előadáson vehet részt az első négyszáz regisztráló. A motoros nap gyakorlati helyszínein instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják. Emellett a kanyarívekkel, kanyarkombinációkkal és a sűrű forgalomban történő előrehaladással is foglalkoznak majd a programban. A gyakorlati feladatok során szerzett tapasztalatok mindegyike hasznosítható a hétköznapi közlekedésben.
A motoros nap elméleti blokkja a közúti elsősegélynyújtásáról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik. A HUMDA kiemelt célja a közlekedés biztonságosabbá tétele, melynek fontos eleme a motoros balesetek számának csökkentése is – ahhoz pedig, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon, több odafigyelésre és kooperációra van szükség.
A motoros közlekedésbiztonsági napra a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni. Ezt érdemes mielőbb megtenni, mert csak korlátozott számban vannak helyek. A rendezvényen való részvétel feltétele a megfelelő nyilatkozatok kitöltése és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktuális védekezési előírások betartása.
A HUMDA Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által alapított, a tárca 100%-os tulajdonában lévő társaság, amely újragondolja és megerősíti Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában. Az Ügynökség létrehozásával komplex személetmódváltás elérése a cél az autó-motorsportban. Ennek az az alapja, hogy hazánkban kiemelkedő gazdasági jelentőséggel bír az autóipar, amely a bruttó hazai termék jelentős részét teszi ki. Az ehhez kapcsolódó új beruházások pedig Magyarország számára „kitörési pontot” jelenthetnek a koronavírus-járvány okozta visszaesés után. Új utat kereső iparágról van szó, amelynek megfelelő tesztkörnyezetre is szüksége van. Ennek javítása érdekében részt veszünk a hazai iparági infrastruktúra-fejlesztésekben.
Az empatikus és agressziómentes közlekedés mellett két híres sportoló is kiáll. Hogy kik ők? Ide kattintva megtudhatod!
Támogatott megjelenés
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…
Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…
Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…
A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…
A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…
Ha a mosogatógép kellemetlen szagot áraszt vagy egyre többször kerülnek ki belőle koszosan az edények,…