Agysorvadása után Molnár Anikó most mellékvese-gonddal küzd

Írta:
Drive Me Baby

Az egykori Nagy Ő egyszerre több betegségg is sújtja. Nem elég, hogy közel tíz éve agysorvadásban szenved, nemrég kiderült, hogy a mellékveséje is alultermel, ami miatt gyakorlatilag állandósult nála a stressz, ami miatt fel is szedett néhány kilót. Ezt se hagyd ki: Molnár Anikó közel tíz éve agysorvadásban szenved

Molnár Anikó először azt hitte, hogy poszt-Co­vid-­tünetekkel küzd, de kiderült, hogy a mellékveséje nem működik rendesen. Egyik vendégének panaszko­dott állapotáról a sminktetoválóként dolgozó egykori ­VV-hős, így derült ki, milyen betegséggel küzd „Bármennyit alszom, fáradtan indul a napom, állandóan éhes va­gyok, és a hangulatingadozások sem kerülnek el. Ezeket soroltam, amikor a vendégem, aki gyógyászattal foglalkozik, rögtön rávágta, hogy mellékvese-alulműködés. A kiváltó ok a stressz” – árulta el a Blikknek az egykori Nagy Ő.

Egyik mellékhatása a mellékvese-fáradtságnak, hogy meghízott, ami azért is szomorítja el, mert korábban sikerült jelentős súlyfeleslegtől megszabadulnia. „Fel is jött rám öt kiló, főleg a hasamra – sóhajtott. Anikó szeretné, ha minél előbb visszatérne belé az energia és a jókedv, mert nincs kibékülve ezzel az állapottal.”

Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.