Az Állatok Világnapja (október 4.) alkalmából a MOL újra a felelős állattartás fontosságára hívta fel a figyelmet. Országszerte már 123 MOL töltőállomáson segíti mikrochip-leolvasó az elveszett kedvencek hazajutását. Ezeknek köszönhetően az elmúlt két évben több mint 3000 elkóborolt kutyának próbáltak ilyen módón segíteni.
A Vigyél Haza Alapítvány és a MOL közötti együttműködésnek köszönhetően 2018 májusától országszerte ingyenes mikrochip-leolvasókat helyeztek ki a MOL töltőállomásokra. Az eltelt idő alatt 3000-nél is több kutyát hoztak be a töltőállomásokra. Közülük pedig csaknem 2000 négylábú volt olyan szerencsés, hogy a mikrochip-leolvasóknak köszönhetően visszakerülhetett a gazdájához. A számok is azt bizonyítják, hogy mekkora igény van az ilyen mikrochip-leolvasókra.
„A MOL nagy hangsúlyt fektet a felelős állattartásra, több mint 450 töltőtállomásunk kutyabarát, így a vásárlók négylábú családtagjai is betérhetnek hozzánk. Annál pedig nincs nagyobb öröm, amikor egy elveszett kutyának segíthetünk újra hazatalálni” – mondta Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.
Az Állatok Világnapja alkalmából készült kimutatásból kiderül az is, hogy tízből kilenc kutya vidéken tűnik el, illetve több mint 800 elkóborolt kutyának nem volt chipje. A MOL mikrochip-leolvasó helyszínek listája megtalálhatók a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában, amely itt tölthető le, mind Androidot, mind pedig iOS-t futtató készülékekre.
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…