A közelmúlt soha nem tapasztalt méretű digitális összefogása megmutatta, milyen sok mindenre vagyunk képesek együtt, egymásért. Az ilyen kezdeményezések sorát folytatja a Magyar Telekom most induló Mobildonor Programja. A program az otthon kallódó okostelefonok összegyűjtésével segít rászoruló családoknak, hogy ők is beléphessenek a digitális világba.
2020-as adatok szerint már mintegy 5,19 milliárd felhasználónak van mobiltelefonja. Bár ez a szám soknak tűnik, valójában még mindig csupán a világ népességének 67 százaléka rendelkezik valamilyen telefonálásra alkalmas, hordozható digitális eszközzel. Pedig az elmúlt időszak Magyarországon is rávilágított arra, hogy a digitalizáció mára az életünk elengedhetetlen tartozéka. Segít a mindennapok menedzselésében, és képes arra, hogy még a bezártságban is kinyissa számunkra a világot. Emiatt is fontos, hogy senkit ne engedjünk lemaradni és minél több felhasználó számára tegyük hozzáférhetővé az internet eléréséhez szükséges eszközöket.
A tavaszi karanténidőszakban a digitális összefogással nemcsak ismerőseinknek, szeretteinknek, hanem hátrányos helyzetben lévő társainknak is segítettünk. Projektek szerveződtek az online oktatás támogatására, a digitális eszközök gyűjtésére és azok eljuttatására olyanoknak, akik helyzetük miatt nem fértek hozzá a megfelelő készülékekhez.
A most induló Mobildonor Program rászorulókhoz juttat el okostelefonokat – a jelentkezők felajánlhatják a használaton kívüli, de még működőképes okostelefonjukat, így Mobildonorokká válhatnak. Azzal, hogy új életet adnak egy régi készüléküknek, és eladományozzák azt egy hátrányos helyzetben lévőnek, ténylegesen megváltoztathatják valaki életét. A program célja, hogy összegyűjtsön 300 működőképes okostelefont. A telefonok a kezdeményezés szakmai partnerén, a NIOK Alapítványon keresztül jutnak el majd folyamatosan új tulajdonosaikhoz, akik előre meghatározott pályázati szempontok alapján lesznek kiválasztva. Minden arra alkalmas használt telefonért futárt küldenek, a begyűjtött készülékeken pedig elvégzik a szükséges, apróbb javításokat és szükség esetén az adatmentesítést is.
A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…
Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…
Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…
Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…