Michelisz Norbi és a Hyundai zenélő autói meglepték a kórházi dolgozókat

Írta:
Drive Me Baby

A Hyundai és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös projektjének keretében hetek óta járják a Hyundai zenélő autói az országot. Igyekeznek a zene segítségével kellemes pillanatokat vinni  az otthon maradottaknak, és az egészségügyi intézményekben lévő betegeknek, időseknek, valamint az ott dolgozóknak. A zenélő autókat mindenhol nagy örömmel fogadják, és a MÁV Szimfonikusok munka nélkül maradt kiváló zenészei pedig töretlen lelkesedéssel járják naphosszat az utakat, hogy minél több helyre tudják eljuttatni az élményt.

Kórházi dolgozókat leptek meg a Hyundai zenélő autói

A Hyundai vezetősége és gyümölcs beszállító partnerük, a bekészítés.hu pedig összefogott, és szerették volna meglepni a Szent László kórház dolgozóit friss gyümölcs szállítmányokkal. Az akcióban Michelisz Norbert WTCR világkupa győztes autóversenyző is részt vett, akinek különösen fontos, hogy ahol tud, segíthessen. „Igazán megörültem, amikor megkerestek, hogy vegyek részt ebben az akcióban. Ez a nehéz helyzet most arra sarkall minket, hogy ahol lehet próbáljuk segíteni azoknak a munkáját, akik most nem zárkózhatnak be otthonaikba, és a megszokottnál sokkal keményebben kell harcolniuk nap mint nap, olykor nagyon nehéz körülmények között” – mondta el Michelisz Norbert.

Norbi számára különösen fontos, hogy ahol tud, segíthessen

A különleges alkalmat Roby Lakatos hegedűvirtuóz koronázta meg. Nemrégiben készített közös felvételt a MÁV Szimfonikusokkal, és ez alkalommal a Cinema Paradiso szólóját játszotta el a kórház covid részlege előtt. „Egészen felemelő érzés, amikor ennyire különböző területeken dolgozó emberek egy fontos és közös ügy érdekében gondolkodás nélkül összefognak és együtt igyekeznek segíteni. Nekünk zenészeknek pedig nagyon nehéz. Ebben  a vészterhes időszakban nem játszhatunk  a közönségünknek, az otthonainkban tudunk muzsikálni, és nagy öröm, hogy a kórházban gyógyuló betegeknek és a dolgozóknak játszhattam” – kommentálta Roby Lakatos.

Különleges szerenádot kaptak a tanárok

A gyümölcs adomány átadása, és mini koncert után az autók Szentendrén folytatták útjukat. Egy különleges szerenád programmal is készültek. Az idei év a végzős gimnazistáknak nagyon másképpen alakult. Tradicionális ballagásra és szerenádra sem volt lehetőségük, a diákok nem tudtak elbúcsúzni tanáraiktól. A szerenád egy osztály számára mégis megvalósulhatott!

Úton a különleges karaván, hogy szerenádot adjanak a tanároknak

A szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium egyik végzős osztályának diákjai elküldték  a telefonjukkal felvett hanganyagot, és szöveget, melyben köszöntötték tanáraikat. A stúdióban hangszerelt anyagot a MÁV Szimfonikusok zenélő autóinak segítségével lejátszották a meglepett és meghatódott tanároknak.

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…

2026. 07. 20.
  • Hírek

Páncélba öltözött Aston Martin érkezik a Call of Duty világába – ilyen lenne, ha a luxus találkozna a hadviseléssel

Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…

2026. 07. 20.
  • Autók

Geely Starray EM-i teszt – Lakosztály egy kínai SUV-ban

Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…

2026. 07. 19.
  • Autók

Vége a gyorshajtásnak? Az EU állítólag új, műholdas sebességkorlátozó rendszert tervez az autókba

Az Európai Unió ismét szigoríthatja a közúti közlekedés szabályozását. Brüsszelből kiszivárgott információk szerint az Európai…

2026. 07. 19.
  • Autók

Drasztikus leépítés jöhet a Porsche-nál: a Taycan és a benzines 718 is a búcsúzók között lehet

A Volkswagen-csoportnál komoly átszervezés körvonalazódik, amelynek egyik legnagyobb vesztese akár a Porsche is lehet. Német…

2026. 07. 18.
  • Autóvilág

A gépi autómosó tényleg tönkreteszi a fényezést? Megmutatjuk, mikor éri meg, és mikor inkább kerüld el

Az autómosás sokak számára csak egy gyors, kötelező program a hétköznapokban, pedig valójában jóval többről…

2026. 07. 18.