Definíciója szerint a fóbia egy helyzetektől, tárgyaktól, állatoktól való félelemmel együttélést jelentő betegség. A repülésfóbia ezek körébe tartozik, és főleg azok körében gyakori, akik sokszor repülnek. Tünetei többek között az izzadás, szorongás; segíthetnek a nyugtató illatok, a hasi légzés és relaxációs technikák.
Ahogy dr. Simon Lajos kognitív viselkedésterapeuta, pszichoterapeuta fogalmaz, mechanizmusa hibás tanuláson alapszik: egy rosszullét összekötődik azzal a szituációval, ahol ez a rosszullét létrejött, ebben ok-okozati összefüggést talál az adott személy, holott nem biztos, hogy az események között van kapcsolat. A repülésfóbiában szenvedők jelentős része korábban minden gond nélkül repült, aztán valami elromlott: erős volt a turbulencia, kigyulladt a hajtómű. Mindezek mellett előfordulhat, hogy egy fokozott stresszel járó élethelyzetből fakadó rossz élményt és a repülést összeköti az agy, és a félelemmel „megóv” egy hasonló helyzettől. A repülésfóbia gyakori ott, ahol a repülőt mindennaposan, akár munkával kapcsolatosan is használják – és itt jóval hamarabb kérnek segítséget az érintettek. Dr. Simon Lajos tapasztalatai alapján ez a tünetegyüttes hazánkban régen (20-30 éve) ritka volt, egy fokozatosan előkerülő problémáról van szó.
Dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta közel tíz éve foglalkozik repülésfóbiás betegekkel. Az elmúlt néhány évben ebben még egy pilóta is a segítségére van: a vele együtt tartott tréningeken nemcsak a lélektani eseményeket vehetik sorra, hanem a repülő működési mechanizmusairól és a gyakorlati részekről is szó esik. Véleménye szerint a légi közlekedésben minduntalan felmerülő agresszív incidensek nagy része a szorongással függ össze. A szorongást enyhítheti az alkohol és a nyugtató – azonban ezeknek a levegőben a megszokottól eltérő hatásuk lehet, így épp a nyugtatásra szánt szerek is stresszorrá válhatnak. Sőt! Az alkohol és a gyógyszerek hatása repülés közben nem azonos a földön megszokottal. Március elején egy Rómából Szöulba tartó gép leszállásra kényszerült Budapesten, mert az egyik utas feltehetően túladagolta szorongásgátló gyógyszerét, és eszméletét vesztette.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…
A legtöbb útnak pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…