Mi a közös egy luxusautóban és egy nyalókában? A takumi mester!

Az úgynevezett takumi mesterek több évtizedes tapasztalatuknak, és a tökéletesség iránti elkötelezettségüknek hála szakterületük legelismertebb képviselőinek számítanak. Takumi mesterré nem csak az autógyártás valamely részterületén válhat valaki: egy séfből, vagy épp cukrászból is takumi mester születhet saját szakterületén.

Nyalóka, mint műalkotás

Shinri Tezuka cukorszobrász Instagram oldalát görgetve olyan békákban, aranyhalakban, teknősökben és más alakzatokban gyönyörködhetünk, hogy azt hihetnénk: egy tehetséges üvegszobrász műveit látjuk. A tehetség dolgában nem is tévedünk – csakhogy ezek az édes apróságok még véletlenül sem üvegből, hanem cukorból készülnek, Méghozzá a tradicionális japán amezaiku cukorformázás szabályai szerint. A művészeti irányzatnak mára alig néhány képviselője maradt Japánban. Ráadásul közülük is kevesen fejlesztették olyan tökélyre ezt a fajta kézművességet, mint Tezuka, akinek nyalókái sokkal inkább emlékeztetnek műalkotásokra, mint gyerekeknek szánt nyalánkságokra. Elég egyetlen pillantás, hogy megelevenedjenek szemünk előtt a szökellő szarvasok, a játékosan fickándozó aranyhalak vagy az ugrándozó békák. És ezek a nyalókák alig néhány perc alatt készülnek el, pedig Tezuka pusztán a kezével és egy ollóval dolgozik. “Ami igazán megnehezíti ez egész műveletet, az az idő. A cukor alig öt perc alatt teljesen megszilárdul, így a durvább formázásra mindössze ennyi időm van” – avat be Tezuka.

Ezt a művészt ugyanaz a már-már rögeszmés tökéletességre törekvés és odaadás jellemzi, mint a Lexus autóit készítő Takumi mestereket. Műveinek finom cizelláltsága a Lexus LS kézzel megmunkált Kiriko üveg ajtóbetéteit idézi, amelyeket szintén csak egy hihetetlenül tapasztalt mesterember képes elkészíteni a kívánt minőségben.

Így dolgozik Shinri Tezuka

Az amezaiku abban különbözik az európai cukorszobrászattól, hogy itt semmit sem vágnak le vagy adnak hozzá utólag a formákhoz. Az állatfigurák egy maréknyi forró, 90 fokos cukorból születnek (ezt Tezuka csak tojásnak hívja), amit egy nagy fazéknyi olvadt masszából kanalaz ki. A “cukortojást” egy üvegcsőre tűzi, és máris nekilát megformálni egy halat. Egy agysebész precizitásával két apró bemetszést ejt a cukorgolyón, és kihajt két uszonyt, majd ugyanazzal az ollóval finom vonalakat húz rajtuk. Csupán néhány pillanat, és már formát is ölt egy jellegzetes ‘koi’ ponty.

“A hal három-négy perces megformálása a munka leglátványosabb része” – mesél a japán cukrászművész. mondja el közben. Miután a keze nyomán megjelennek az uszonyok és a kopoltyúk, Tezuka leteszi az ollót, és felkap egy apró hőlégfúvót. Finoman megolvasztja vele a halfigura oldalát, amitől az addig opálos felület csillogni kezd, mint az üveg. Gyorsan kifaragja a szemeket és a szájat, és már neki is láthat a finomabb díszítésnek.

A gyönyörű koi ponty megformálása is kifaragása után Tezuka előveszi ételfesték-gyűjteményét, kiválaszt egy színt, és nekilát kifesteni az alkotását. Többféle árnyalatot is használ, emellett pedig ezüsttel és arannyal emeli ki a finom részleteket, és a végeredmény lenyűgözően hasonlít egy valódi halhoz. Az ember tudja, hogy ez igazából egy nyalóka – de valahogy az egész túl szép ahhoz, hogy egyszerűen csak megegyük, nem?