Mészáros Lőrinc volt feleségével költözött össze Joshi Bharat

Írta:
Drive Me Baby

Pár héttel azután, hogy bejelentette, feleségével válnak, Joshi Bharat máris újra szerelmes! A Blikk megtudta, hogy az indiai származású televíziós párja Kelemen Beatrix, a Life TV-t üzemeltető Media Vivantis Zrt. elnöke. Ezt se hagyd ki: Várkonyi Andrea megosztotta az első esküvői fotókat róla és Mészáros Lőrincről

Az üzletasszonynak, akárcsak Joshinak, a közelmúltban ért véget a házassága. Kelemen Beatrix 36 év után tavaly vált el a 455 milliárd forintos vagyonával Magyarország leggazdagabb emberének számító Mészáros Lőrinctől. Joshi és felesége pedig 31 év után döntöttek úgy, hogy véget vetnek házasságuknak.

Joshi Bharat és Kelemen Beatrix közös munkahelyükön jöttek össze

A lap információi szerint a Life TV volt, ahol Kelemen Beatrix és Joshi Bharat közelebb kerültek egymáshoz, az utóbbi hónapokban egyre több időt töltöttek együtt. Sőt, állítólag már össze is bútoroztak. A szerelmükről szóló híreket Joshi is megerősítette: „A hír igaz, együtt vagyunk Beatrixszal. Ennél többet azonban nem szeretnék elárulni sem most, sem a jövőben a magánéletemről, kérünk mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket.”

„Mindketten keresték az útjukat, válaszokat a hogyan továbbal kapcsolatos kérdésekre. Sok volt a közös téma, rengeteget beszélgettek, és mind a ketten örültek, hogy lett egy jó barátjuk, akivel megoszthatják a gondolataikat” – árulta el egy bennfentes, aki szerint a baráti kapcsolat szép lassan alakult át szerelemmé.

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ

Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…

2026. 07. 26.
  • Aktuális

Nyári bringázás okosan – ezekre figyelj, hogy a hőség se vegye el a kedved

A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…

2026. 07. 25.
  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.

2026. 07. 23.