A Mercedes-Benz B-osztály tavaly év végén debütált Párizsban, a modellből mi most egy kétliteres dízel változatot teszteltünk. A harmadik generációs B-osztály egy jól sikerült kompakt egyterű, amit az imázsfilmjében egy praktikus családi autóként pozicionálnak. A crossoverek és SUV-ok világában felüdülés egy egyterűvel ismerkedni, mivel már szinte kihalófélben lévő műfajról van szó.
Az új B-osztály nem egy karakteres megjelenésű autó, nekünk legalábbis kívülről túl jól neveltnek, mondhatni unalmasnak tűnt, egészen addig, amíg meg nem láttuk belülről. A Mercedes-Benz B-osztály belső tere nagy meglepetés azok után, amit a szolid külső alapján várnánk.
A jellegzetes turbinaszerű légbeömlők, a vezető előtt végigfutó 2×10,25 colos (2×26 cm-es) média kijelző, a sok króm elegáns, mégis sportos összhatást nyújt – ezen a ponton kezdett izgalmas lenni a teszthétvégénk.
A B-osztály alapára 8 270 000 Ft-tól indul, a mi tesztelésre kapott autónk 14 296 000 Ft-ért tartogatott felfedezni valót, így volt szerencsénk kipróbálni az egyterű magas szintű prémium felszereltségét. Az új B-osztályt nagyon kiokosították, intelligens asszisztencia rendszerekkel és funkciókkal látták el, amelyek megkönnyítik a vezető dolgát (ha kiismeri magát a bonyolult menürendszerben). A kijelzőkön mi választhatjuk ki, milyen információkat szeretnénk kipakolni, gyakorlatilag teljesen személyre szabhatjuk az autót, amely megismeri és felismeri a szokásainkat. AZ MBUX (Mercedes-Benz User Experience) multimédiás rendszert hangvezérléssel is irányíthatjuk (angol vagy német nyelven), kérhetjük, hogy emelje a hőmérsékletet a kocsiban vagy javasoljon kávézót a közelben.
De az autó itt még nem áll meg. Rengeteg vezetősegítő asszisztenciát és funkciót belepakoltak. Kamerák és radarok segítik a parkolást, a követési távolságot tartó tempomat meg a hosszú távú vezetést. Figyelmeztet kiszálláskor a hátulról érkező autókra, az aktív fékasszisztens pedig az előbukkanó gyalogosok, biciklisek vagy feltételezett koccanások miatt riaszt (olykor feleslegesen). De lámpa villog akkor is, ha túllépjük a sebességhatárt és jelzést ad akkor is, ha elhagyjuk a sávot. A sok asszisztencia szinte mindig talál valamit, ami miatt csipog, villog vagy rezeg a rendszer, és nincs mindig igaza, kicsit túlaggódónak tűnik. Nekünk ez egy idő után fárasztó volt, pláne a péntek délutáni csúcsban araszolva a Balcsi felé, de hát fő a biztonság.
Mire leértünk a Balaton partjára, a nap már lemenőben volt és ekkor beindult a varázslat: életre keltek a belső fények. Az Ambiente hangulatvilágítás vette át a főszerepet, ami már korábban is belopta magát a szívünkbe. A fények 64 árnyalatban állíthatók, kedvünk szerint. Kicsit talán haszontalan funkció, de mi imádtuk. Egyszerűen szép – és ez is része a Mercedes-élménynek.
A 200d-s modell 150 lóerejével másnap ismerkedtünk mélyebben, ehhez istenien passzoltak a Káli-medence lankás, kanyargós útjai. A Dynamic Select kapcsoló megnyomása után aktiválódó sport fokozat igencsak életre keltett minket – és a B-osztályt is. A 2 literes dízelhez ebben a felszereltségben 8 fokozatú duplakuplungos automata sebességváltó (8G-DCT) járt, ami olyan észrevétlen finomsággal váltott, hogy észre se lehetett venni. Dinamikusan vette be a kanyarokat, precízen, stabilan tapadt az útra, könnyen fordult, biztonságérzettel lehetett nyomni a gázt – ezt a kocsit jó vezetni.
Amit kifejezetten imádtunk – és ezzel valószínűleg nem vagyunk egyedül -, az a kulcs mellőzése a ki- és beszállásnál (Keyless-Go csomag). Nem kell többé a mindent elnyelő női táskában kotorászni, elég, ha közel megyünk a kocsihoz, és a táskánkban lapuló kulcs közelségét már érzékeli is az autó (Hands-Free Access). A csomagtartó alatt szintén szenzor van, ha a lábunkat alá tesszük, a csomagtér ajtaja már nyílik is, egyből pakolhatunk (Easy-Pack). A Mercedes-Benz B-osztály hátsó ülései mozgathatóak, így a csomagtere 455 literről 700 körülire növelhető, családi autóknál valóban praktikus ez. Alaphelyzetben a mi csomagjaink (3 fő) azonban már teljesen kitöltötték a csomagtartót, szóval ez azért alaphelyzetben inkább egy 3 fős családnak kényelmes választás hosszabb utazáshoz.
Nehéz lenne belekötnünk az új B-osztályba, de nem is akarunk. A németes precizitás érezhető minden részletében, a mi tesztautónk a 150 lóerejével izgalmasan ellensúlyozta a visszafogott külsőt. Nem szívesen adtuk vissza.
Az Omoda 5 SHS-H volt az első egyhetes kínai SUV tesztem. Őszintén szólva nagyon kíváncsian,…
A Hyundai a díjnyertes IONIQ 9 modellcsaládot egy különleges változattal bővíti. A Hyundai Motor Group…
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo…
Kompakt kívül, meglepően tágas belül, magyarul is ért, és az ára is tartogat meglepetést. Ezúttal…
25 éve bizonyítja, mire képes egy kisautó Az elmúlt 25 évben a Honda Jazz következetesen…
Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…