Megnyitotta kapuit a Mikulásgyár, december 21-ig várják az adományokat

Írta:
Drive Me Baby

Megnyitotta kapuit a Mikulásgyár. A karitatív fesztivál keretében rászorulóknak gyűjtenek elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket. Ezt is ajánljuk: Így válaszd ki és gondozd a mikulásvirágot, hogy sokáig szép legyen

A Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs felszínén, a Promenádon december 1. és 21. között kézműves foglalkoztatóval, olvasósarokkal, mesepostával, gyermekelőadással, több mint 90 könnyűzenei koncerttel, valamint az egészségügyről, az oktatásról, a tömegsportról és a fenntartható fejlődésről szóló közéleti beszélgetéssel is várják az adományozókat. 

Gyűjtenek csomagokat a Pólus Centerben, valamint az ország legtöbb postája is átveszi az adományokat. A dobozokra elég csak ráírni nagybetűkkel, hogy Mikulásgyár. Idén Németországban is több gyűjtőpontja nyílik a Mikulásgyárnak. Ennek megszervezésében a Rádió Helló, az első németországi magyar nyelvű online rádió lesz a karitatív akció segítségére. A főbb városok mellett – München, Stuttgart, Rosenheim, Nürnberg, Frankfurt, Bréma, Dortmund, Düsseldorf, Passau – kisebb, magyarok lakta településen is gyűjtenek.   

A szervezők mellett mintegy 1900 önkéntes segíti az alapítvány munkáját, több cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban. Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa közölte: céljuk 200 ezer kilogrammnyi adományt gyűjteni, hogy több tízezer gyermek karácsonyát tehessék szebbé. Tipp: Közeledik a karácsony, segítünk az ünnepre hangolódni

A MikulásGyár területén minden program ingyenes. A szervezők a zárt terek bejáratainál hőmérsékletet mérnek. 37.0 Celsius-fok feletti eredmény esetén a látogatót nem engedik tovább. Zárt térbe lépni csak a kihelyezett kézfertőtlenítő és saját arcmaszk használatával lehet.

Ezeket a cikkeket is ajánljuk:

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.