Szlovákiában megkapta a repülési engedélyt a Klein Vision által fejlesztett hibrid jármű, amely közúti és légi közlekedésre is alkalmas, köszönhető annak, hogy gombnyomásra képes szárnyakat növeszteni. Az előírt 70 óra tesztrepüléssel és több mint 200 fel- és leszállással a háta mögött az AirCar így már készen áll a sorozatgyártásra. Tipp: 50 éves a Porsche Design: lesz limitált 911, karóra, kiállítás és még sok más
A Klein Vision szóvivője a CNN-nek elmondta, hogy a hibrid jármű repüléséhez egyelőre pilótaengedély szükséges, ugyanakkor hozzátette, hogy a cég reményei szerint az AirCar 12 hónapon belül kereskedelmi forgalomba kerülhet.
Az AirCar tavaly júniusban tette meg első városközi tesztrepülését Pozsony és Nyitra között. Akkor az AirCar Prototype 1-esben egy 160 lóerős, hagyományos üzemanyaggal működő 1,6 literes BMW-motor dolgozott. A repülő autó repülési magassága 8200 láb, maximális utazási sebessége pedig 190 km/h, amivel 25 perc alatt tette meg a két város közötti 80 kilométer távolságot, háromszor gyorsabban, mint hagyományos személyautóval.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…