Botrány! Ma este minden szennyest kitereget Meghan és Harry herceg!

Írta:
Drive Me Baby

Egész héten Meghan és Harry herceg közelgő interjújáról volt hangos a világsajtó. Nem is véletlenül, ma este látható az első interjú, ahol a sussexi hercegi pár nyíltan mesél majd a brit királyi családdal eltöltött hónapokról. Az állítólagos verbális zaklatásról, a kellemetlen megjegyzésekről, illetve arról is, hogy mennyire korlátok közé volt szorítva az életük. Az interjút közép-európai idő szerint hajnalban kezdik majd sugározni, de részletek már korábban napvilágot láttak az átfogó interjúból.

Még mindig azt várják tőlük, hogy hallgassanak

„Egészen felszabadító érzés, hogy végre jogom és lehetőségem van arra, hogy egymagam döntsek például arról, hogy igent mondhatok-e neked, hogy leülhetek-e veled beszélgetni” – magyarázta Meghan Markle a talkshow-k amerikai nagyasszonyának. Erre Oprah Winfrey így reagált: „Tehát hogy senkivel nem kell egyeztetned egy döntés előtt?” – „Igen!” – válaszolta Meghan és hozzátette: – „Nem hiszem el, hogy még mindig azt várják, hogy hallgassunk arról, ami ott történt.” Harry pedig arról mesélt, hogy el sem tudja képzelni, hogy „milyen nehéz lehetett” Diana hercegnőnek, aki egyedül ment át ugyanezen. Nem lehetett egyszerű és a herceg kiemelte, hogy ő nem szeretné, ha a történelem megismételné önmagát – „Elmondatlanul boldog és felszabadult vagyok, hogy végre itt ülhetek Veled és a feleségemmel” – fordult a várandós Meghan hercegné felé Harry.

fotó: Wikimedia

Egy biztos, a brit királyi család egy újabb válsággal néz majd most szembe. Talán Meghan és Harry herceg nyilatkozata nagyobbat szól majd, mint Diana hercegnő 1995-ös Panoráma interjúja. Az akkor alapjaiban rengette meg a Palotáról kialakult képet. És hogy mit szól ehhez Harry apja? A Daily Mail információ szerint a herceget sokkal jobban foglalkoztatja édesapja állapota, mint az interjú – Fülöp herceg majd’ egy hónapja kórházban van, állapotáról keveset tudni.

Ha rajongsz Harry-ékért, ajánljuk figyelmedbe alábbi cikkeinket is:

Forrás

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.