A maszkhordás életet menthet! A CIB Bank kezdeményezésével az Aegon, a Decathlon, a Gaál Autóház, a McDonald’s Étterem Kecskemét (Peki Restaurant Kft.), a PwC Magyarország, az Uniomedia és a Vodafone Magyarország közösen hívják fel a figyelmet a maszkhordás fontosságára a járványhelyzetben. Te is csatlakozhatsz a kezdeményezéshez, ha a Facebook profilképedhez hozzáadod a maszkhordást jelképező keretet.
2020 októberére már széleskörű konszenzus alakult ki, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eleme – a védőtávolság megtartása és a rendszeres alapos kézmosás mellett – a száj és az orr eltakarása. Vagyis a maszkhordás. Az akcióban résztvevő vállalatok munkatársai is maszkban dolgoznak. Sőt, kiemelten fontos az ügyfelek védelme is. Ezért kötelező a maszkviselés mindenki számára például a bank irodáiban és ügyfélszolgálati helyein. Szeretnék mindenki figyelmét felhívni a maszkviselés fontosságára, illetve arra, hogy a jelenlegi helyzetben még a korábbinál is fontosabb az összefogás. A járvány terjedésének megállítása közös felelősségünk. Nem véletlenül hozták azt a, mára már biztosan általad is ismert szabályt, hogy a maszkviselés a MÁV-START valamint a Volánbusz és a BKK járatain is kötelező. Ha nincs, leszállíthatnak.
A maszkhordást jelképező keretet megtalálhatod ebben a Facebook-posztban.
Ha pedig esetleg arra vagy kíváncsi, hogyan lehet tartós és szép a sminked a maszk alatt, olvasd el cikkünket telis-tele hasznos tippekkel.
A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…
A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.
A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…
A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.
Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…