8 kreatív tipp, hogy a maradékból is finom ételeket készíthess

Írta:
Drive Me Baby

Hányszor fordult már elő, hogy a hűtőbe benézve megpillantottunk egy rég elfeledett dobozt? Igen, hetekkel korábban került oda, és hiába készíthettünk volna tartalmából még valami finomat, a szemetesben landol a lejárt szavatosságú élelmiszer. Pedig számos okot lehet felsorolni – gazdasági, környezetvédelmi, szociális –, amelyek miatt érdemes lenne okosabban felhasználnunk az ételeket. Az ételmaradékok felhasználása pedig sokkal könnyebb, mint gondolnád, cikkünkben most tippeket adunk a tudatos maradékhasznosításhoz.

Főzzünk úgy, hogy legyen maradék

De maradék egyébként is keletkezik – mondhatnánk elsőre, ám ha jobban átgondoljuk, teljesen logikus az alábbi tanács. A sült hús mellé készülő zöldséges köretből valószínűleg maradni fog? Semmi gond, készítsünk rögtön dupla adagot, így másnap több személynek elegendő mennyiségű levest tudunk majd főzni belőle. Időt és pénzt is spórolunk, ráadásul a felesleges maradékot sem kell kerülgetnünk.

Tároljuk okosan a maradékokat

A maradék felhasználása a hűtőben tárolt étel megfelelő elrendezésével kezdődik. (Fotó: Pexels)

Az üveg tárolóedények egyrészt újra és újra megtölthetők – az egyszer használatos műanyagokkal szemben –, ráadásul látszik is a tartalmuk. Így ha kinyitjuk a hűtőt, azonnal fogjuk látni, hogy melyik maradékot kell záros határidőn belül elfogyasztanunk. Ételtárolási kisokosunkat itt találod.

Rendezzünk morzsapartit

Jelöljünk ki egy napot a héten, amikor csak a maradékokból főzünk ebédet vagy vacsorát. Aggodalomra semmi ok, nem lesz unalmas a menü, a mindent bele típusú rakott ételek például egyszerre finomak, laktatók és változatosak. A tetejére pedig tökéletes a család által csak kerülgetett megszáradt sajtdarabkák.

Vacsorából másnapi ebéd

A vacsorából főzzünk annyival többet, hogy másnapi ebédnek is elcsomagolhassunk egy adagot. Így egészségesebben tudunk táplálkozni a munkahelyünkön, emellett időt és energiát takarítunk meg.

A maradék felhasználása könnyebb, mint gondolnád, további tippek a következő oldalon.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.
  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.