SHARE NOW néven folytatja tovább működését márciustól a budapesti népszerű prémium autómegosztó, a DriveNow. Az Európa 16 városában működő, több mint 14 ezer autót működtető car sharing rendszerben, a SHARE NOW-ban már kilométerkorlát nélküli napidíjas csomagok is elérhetőek. Ráadásul a közösségi autósoknak immár az országos autópálya-használatért sem kell külön fizetniük. Ez a főváros határain kilépve lényegesen nagyobb szabadságot jelent majd az új autómegosztó felhasználóinak.
A felhasználók immár napidíjas csomagokat is választhatnak, amelyeknél nincs kilométermegkötés. A foglalásnál fizetendő biztosítási összeg ezentúl legtöbb modelljük esetében az országos autópályahasználatot is fedezni fogja. „A siker kulcsa a tapasztalataink szerint az, hogy milyen fokú szabadságot és mobilitást tudunk biztosítani a felhasználók számára. Ezért térben, időben és hozzáférésben is igyekeztünk nagyobb mozgásteret teremteni az ügyfeleinknek” – tette hozzá Fischer Péter, a SHARE NOW magyarországi vezetője. A térbeli szabadságot a kilométermegkötés elhagyásán és az autópályahasználaton túl az növeli, hogy a korábbi 13 helyett immár 16 nagyvárosban érhető el a világon a szolgáltatás egyetlen applikáció használatával. Az időbeli megkötés a napi díjas csomagok megjelenésével csökken. Továbbá a korábbi első 15 perc helyett 20 percig lehet ingyenesen lefoglalni az autókat. A hozzáférés nagyobb szabadságát pedig a bővülő autóflotta, valamint az biztosítja, hogy az ügyfelek mindent el fognak tudni intézni az applikáción belül, az adatmódosítástól a kárbejelentésig.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…