magyar szinglik párkapcsolat
(Fotó: yanalya/Freepik)

Minden, amit valaha tudni akartál az itthoni szinglihelyzetről egy helyen. Rövid Irén szociológus elkészítette az első magyar településszintű szinglitérképet. Ebből kiderült, hogy a magyar szinglik többsége férfi, a 20-39 éves egyedülállók zöme Budapesten és annak vonzásában él, de magas az arányuk Debrecenben, Szegeden és Pécsett is.

Egyre több szingli van Magyarországon

szinglitérkép
(Fotó: KSH)

A kutatásból az is kiderült, hogy a 20–39 éves szinglik száma 2001 és 2011 között 139-ről 201 ezerre nőtt, 2016-ra azonban 188 ezer főre csökkent. Ezzel szemben a 40–49 éves magyar szinglik létszáma ugyanebben az időszakban folyamatosan emelkedett, 2016-ra megközelítette a 63 ezer főt. A teljes népességhez hasonlóan a szinglik körében is nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya, azonban a 20–39 évesek nagyobb arányban rendelkeztek felsőfokú végzettséggel, mint az idősebb korcsoport tagjai.

Hazudtak a Szex és New Yorkban?

Rövid Irén munkája a KSH oldalán jelent meg, a tanulmánnyal kapcsolatban a Népszavának elmondta, hogy általánosságban elmondható az, hogy élete hosszabb-rövidebb szakaszában mindenki megtapasztalja, milyen szinglinek lenni, és talán az is érzékelhető, hogy a szingliség merőben más ma, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A szociológus úgy véli, hogy a többség inkább csak belesodródik ebbe a többnyire nem állandó élethelyzet. Ugyanakkor a statisztikai adatokból az is jól látható, hogy a társadalom elég népes tábort alkotják az akarva-akaratlanul egyedül élők. Rövid Irén éppen ezért fontosnak tartja a szinglilét minél alaposabb megismerését, hiszen az merőben eltér attól, amit a média sugall, sok esetben egyenesen sulykol.

A fiatalok elégedettebbek és boldogabbak

A magyar szinglik mindkét csoportja elégedetlenebb volt az életével, illetve ritkábban érezte magát mindig vagy többnyire boldognak. Érthető módon gyakrabban érzik magukat magányosnak, mint a velük egykorú, házas családi állapotúak. Mégis, ha a 16 éves és idősebb népességhez viszonyítunk, akkor a szinglik közül a 20–39 évesek az átlagosnál elégedettebbnek, boldogabbnak számítottak, amit a személyes kapcsolataikkal való elégedettségük is befolyásolhatott. A 40–49 évesek ezzel szemben elégedetlenebbek voltak, illetve ritkábban érezték magukat boldognak, mint az országos átlag.

A kutatás megvizsgálta a magyar szinglik jellemzőit abból a szempontból is, hogy mely foglalkozások fordultak elő leggyakrabban a körükben. Az idősebb szingliférfiak esetében a lakatos, a fiatalabbaknál pedig a szoftverfejlesztő található az első helyen. A szinglinők esetében a fiatalabb és az idősebb korcsoportban is bolti eladóként és általános irodai adminisztrátorként dolgoztak a legtöbben.

Forrás: Index.hu, Rövid Irén/KSH

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •