Magyar lány is szerepel a W Series elnevezésű női autóverseny-sorozaton

Írta:
Kata

Ma rajtol el az F3-as W Series második futama, Belgiumban, Zolder városában. Keszthelyi Vivien egyelőre mint tartalék pilóta vesz részt a versenysorozatban.

Harminc országból több mint százan jelentkeztek a David Couldhard, korábbi F1 versenyző által is támogatott versenyre, közülük az első körben 55-nek maradt esélye a részvételre. A végső mezőnybe 18 versenyző és 2 tartalékos került.

Keszthelyi Vivien

Az első futamot május 4-5-én tartották a németországi Hockenheimben, amit az angol származású Jamie Chadwick nyert meg. Az új versenysorozat egyik legfontosabb célja egyébként, hogy a női pilótáknak is esélyük legyen később eljutni az F1-be. 

A 18 éves Keszthelyi Vivien tavaly összetettben második és junior bajnok lett az Audi R8 LMS GT Kupában. Az Audi tehetséggondozó akadémiáján pallérozódó pilóta lett minden idők legfiatalabb női versenyzője a nemzetközi GT4-es bajnokságok történetében.

W Series F3 formaautó

A Forma-1-ben egyébként az olasz Lella Lombardi 1974 és 1976 között, első nőként, 12 futamon indult, de csak fél pontot szerzett az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon. Honfitársa, Giovanna Amati 1992-ben próbálkozott meg a versenyzéssel, de nem érte el a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt.

Kata

Friss

  • Autóvilág

Mitch Evans az Opelnél: világbajnoki címre tör az új Opel Formula E-csapat

Az Opel nem várja meg, amíg a rajtrácson mindenki megismeri a nevét: már a Formula…

2026. 09. 06.
  • Autók

Hollandia kamerákkal figyelné az utakat: hamarosan szinte minden szabálytalanságra jut egy szem

Hollandiában hamarosan jóval nehezebb lesz „észrevétlenül” szabálytalankodni az utakon. Az ország ugyanis alaposan kibővíti az…

2026. 09. 06.
  • Hírek

A Porsche 911 GT3 RS-nek két kereke is lehet: így találkozott a sportautó és a kerékpár

Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…

2026. 09. 05.
  • Autók

Yaris Csodaországban – Ahol minden kanyar új történet

A legtöbb útnak  pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…

2026. 09. 05.
  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.