Az emberi tényezők mellett fontos a közlekedési szabályok intézményesített és minél korábbi oktatása. „A biztonság a közlekedésben és a mindennapi életben egyaránt a felelős magatartáson alapul, éppen ezért ennek fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmet. Tavaly például egy hibrid Suzuki Vitara személyautót ajánlottunk fel a Magyar Vöröskereszt esztergomi szervezete számára. Az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is jelentős vállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen. Így még több diák kerül közelebb ahhoz, hogy mielőbb sikeres KRESZ vizsgát tehessen és megfelelő háttértudással rendelkezzen a biztonságos közlekedéshez. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a felelős közlekedés írott és íratlan szabályainak megismerését nem lehet elég korán elkezdeni” – véli a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője, Bonnár-Csonka Zsuzsanna. Témába vág: Móka négykeréken: vár a mini KRESZ park!
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
Oldal: 1 2
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Nyakunkon az őszi kuponnapok! A legjobb alkalom arra, hogy végre felfrissítsük a gardróbot és megszerezzük…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…