A BKK megvizsgálta, várhatóan miként rendeződik majd át a forgalom az érintett hálózaton, és ez alapján részletesen, a városrészeket lakótérségekre bontva dolgozta ki mobilitási terveit. A BKK a tervezéshez felhasználta a felújítás elmúlt három évének tapasztalatait, hiszen a korábbi intézkedések bizonyítottan jól működtek.
A Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején az M3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár. A kimaradó szakaszon pótlóbuszok közlekednek majd, a megszokott módon a közúti kapacitások teljes kihasználásával, a csúcsidőben 45 másodpercenként indulva. A Lehel tér és a Nyugati pályaudvar között emellett a metrópótló busz közlekedését sűríti hétköznapokon a legforgalmasabb időszakban az M14-es jelzésű busz.
A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik majd. Továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd.
Ahogy korábban, a BKK a metró középső szakaszának felújítása idején is a legtöbb városrész felől bővíti a lezárt metrószakaszt elkerülő, közvetlenül a belváros vagy az üzemelő metróvonalak felé közlekedő járatok kínálatát.
Ezért érdemes megfontolni, hogy úti célunkat ne feltétlenül a metrópótló buszokkal érjük el. Használjuk nagy kapacitású, az északi és a déli metrópótlás során már megszokott alternatív utazási lehetőségeket nyújtó járatokat. Törekedjünk az új utazási irányok igénybevételére.
A következő oldalon további információk várnak a metrófelújítást illetően.
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…