Hagyományteremtő szándékkal, július 5-én és 6-án rendezik meg Budapest tengerpartján az első Modern Vintage Weekend eseményt. A Lupa Beach parádés programsorozatán annyi pin up fürdőruha és klasszikus tetoválás lesz egy helyen, amire ritkán kerül sor. Főleg 2019-ben. Ha ezt te sem hagynád ki, ott a helyed a Lupán, ahova már saját buszjárattal is pikk-pakk kijuthatsz.
A vintage életérzés napjainkban erősebb mint valaha. „Bár visszanyúlunk a múltba, mégis frissebben fog hatni, mint bármikor” – állítják a szervezők, akik semmit nem bíztak a véletlenre. Limbo- és hullahoppkarika versennyel, koktélpartikkal készülnek. Versenyt hirdetnek a most újra virágkorát élő, klasszikus tetoválást viselők körében is. A pin-up fürdőruhás szépségversenyen pedig az 50-es évek női stílusát idéző szexi, vagány csajok bemutatóját láthatjuk. A díjazottakról neves szakmai zsűri dönt majd. Mindehhez díszletül pedig a pálmafákkal beültetett, fehérhomokos part és a Lupa türkizkék vize szolgál.
A műfaj újkori virágzásának legékesebb bizonyítéka, hogy egyre többen veszik igénybe a sorra nyíló barber shop-ok szolgáltatásait, a klasszikus frizura, szakáll és bajuszviselet kapcsán. Meghökkentő módon ezen a hétvégén, a homokos vízparton is igénybe lehet majd venni a fodrászatot. Ezzel párhuzamosan női pin-up frizura bemutatók is lesznek.
A zenei programban a legmenőbb rockabilly, rock and roll és swing bandák tolják és pörgetik az estéket az olasz nagyágyúval, Marco Di Maggioval az élen. A Modern Vintage Weekend fellépői között ott lesz a a Moonshine Jamboree, a Tom Stormy Trio x Petrovna, a 100% Rolling Stones-t játszó Stoned, Gene & Eddie Show a brazil Allisson Guimarães Santos-szal kiegészülve. Többször felbukkan majd – különböző helyeken – a Tom White Really Mad Rockabilly Show is. A hangulatot növeli majd az autentikus hawaii tánckar fellépése, élő ukulele kísérettel a „tengerpart” homokján.
A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja…
Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…