Liptai Claudia kétóránként hívogatta férjét, hogy megtudja, életben van-e

Írta:
Drive Me Baby

Liptai Claudia egész családja elkapta a koronavírus-fertőzést tavaly szeptemberben, a történetek rettenetesen megviselték a népszerű műsorvezetőt. Liptai most a LifeTV-nek azt is elárulta, hogy ő volt az első, aki megfertőződött a betegséggel, ami sajnálatos módon végigment az egész családján. A nehéz időszakot csak tetézte, hogy Liptai Claudia férje, Pataki Ádám esetében a fertőzés sokkal súlyosabb lefolyású volt, ezért intenzív osztályra került.

Liptai Claudia megrázó vallomásából kiderült, hogy kétségbeesésében kétóránként telefonált, hogy meggyőződjön róla, férje még életben van

Az interjúból kiderült, hogy míg Pataki Ádám az intenzíven feküdt, addig Claudia aggódva ült két gyerekkel odahaza. Korábban úgy fogalmazott: „Esténként ültem egyedül a kanapén és csak sírtam.”

„Az nagyon megdöbbentő volt, hogy Ádám bekerült a kórházba. Egy nagyon nem várt fordulat volt. Nagyon ijesztő volt. Én annyira félek attól, hogy valakinek valamilyen baja történhet, annyira rosszul viselem. Túl is parázom. Mellettem nem jó beteg lenni – magyarázta. – Ádám nagyon köhögött, beszélni alig tudott, végül oxigénre is szüksége volt. Kétóránként hívogattam, hogy életben van-e” – emlékezett vissza Claudia.

Aktuális sztárhírek, amik még érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját

Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…

2026. 08. 30.
  • Autók

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90

A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…

2026. 08. 30.
  • Autók

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje

A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…

2026. 08. 29.
  • Tech

Ecet, citrom vagy szódabikarbóna? Így tisztítsd a mosogatógéped!

Ha a mosogatógép kellemetlen szagot áraszt vagy egyre többször kerülnek ki belőle koszosan az edények,…

2026. 08. 29.