Kipróbáltuk

Lexus RZ – Jövő, ami már megérkezett

Írta:
Drive Me Baby

Korábbi cikkünkben hosszasan méltattuk milyen klassz elektromos autó a Lexus RZ, ami nem csak új korszakot hoz a Lexus számára, de egy teljesen új vezetési élményt is. Megérkezett az RZ megújult változata, benne a sokat emlegetett „steer-by-wire” rendszerrel. Hogy milyen érzés vezetni egy autót, aminek nincs fizikai összeköttetése a kormánya és a kerekek között? Különös. Aztán zseniális.

Egy szempillantás alatt elfelejted, hogy ez nem egy „hagyományos” kormány

A Lexus új rendszere teljesen átrajzolja a kormányzásról alkotott elképzeléseinket. A klasszikus, kör alakú kormánykerék helyét egy fura tárgy van előttünk – ami elsőre inkább emlékeztet egy repülőgép irányító eszközére, mint egy SUV belterére. Ahogy elindulunk, furcsa, hogy nem kell „körbe tekerni” a kormányt ha például meg akarunk fordulni vele. Az első furcsa érzések azonban hamar átadják a helyüket a csodálatnak, amint a szerpentinre érkezünk vele.

Nem kell többé teljes fordulatokat tekerni – a kormányzási szög mindig alkalmazkodik a tempóhoz, így lassú fordulókban határozottabb, nagy sebességnél viszont selymesen finom a rásegítés. És ami a legfontosabb: szinte gondolatolvasó módon irányítja az autót. Hogy ez mennyire természetessé válik, azt csak vezetés közben lehet igazán megérteni.

Elektromos, de sportosan – igen, lehet egyszerre mindkettő

Az RZ 550e változat nemcsak erősebb, hanem dinamikusabban is vezethető. És itt jön a képbe újra a „steer-by-wire”: kanyarokban, ami egészen más szintre emeli az élményt. Olyan érzés, mintha az autó előre sejtené a szándékunkat. Aztán mintha azt is pontosan tudná, hogy szeretünk gokartozni és olyan közvetlen manővereket hajt végre, hogy ámulunk és bámulunk.
Tempósabb szakaszokon lenyűgöző, mennyire stabil és kiszámítható, miközben városban parkolni szinte játék vele – tényleg csak egy mozdulat, és már bent is vagyunk a helyen.

A jövő a női sofőrökre is gondol

Sokszor mondják, hogy az új technológiák „nem nekünk szólnak”, de az RZ minden porcikája azt sugallja: ez az autó igenis a nőknek is készült. Komfort, biztonság, kifinomultság, és egy csipetnyi szenvedély – mindezt egy futurisztikus csomagba zárva.

A Lexus RZ új generációja nem csak egy elektromos SUV – hanem egy újfajta vezetési élmény úttörője, ami különösen azok számára lehet meglepően kellemes, akik szeretik az autózás közvetlen élményét, a nagy gyorsulásokat, de nem ragaszkodnak görcsösen a régi megoldásokhoz. A Lexus RZ egy olyan elektromos élményautó, ami bátran fordít hátat a múltnak – és meglepően jól áll neki.

 

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.