Luxusterepjáróban politikai csúcstalálkozó? Az arabok ezt is megcsinálták!

A Közel-Kelet fontos diplomáciai fordulata, hogy Szaúd-Arábia és Katar lépéseket tett a két állam közötti enyhülés irányában. A csúcstalálkozóra azonban nem egy palotában vagy konferenciateremben, hanem egy Lexus LX luxusterepjáróban került sor.

Sivatagi kirándulás egy luxusterepjáró volánja mögött

A modern arab világban a sivatag kulturális, gazdasági és – bármilyen meglepő – környezetvédelmi szempontból egyaránt nélkülözhetetlen, pótolhatatlan kincs, a mindennapi élet természetes része. Az ott élő népek önazonosságának jelképe. Amikor tehát a szaúdi és katari politikai elit tagjai úgy döntöttek, ideje véget vetni a két királyság közötti nézetkülönbségeknek, egy sivatagi kirándulással tették személyessé és kézzel foghatóvá a jó szándékot.

lexus lx terepjáró
A Lexus LX a márka összkerékhajtású zászlóshajója, egyben a Lexus egyik legkeresettebb típusa a térségben

A kuvaiti emír közvetítésével megvalósuló, történelmi közeledésben Tamím bin Hamád Al Táni katari emír, valamint Mohammed bin Szalman szaúdi trónörökös folytatott párbeszédet. A találkozó során a vezetők felkeresték Szaúd-Arábia egyik legnevezetesebb térségét. A több mint 22 ezer négyzetkilométeren elterülő AlUla térség természetesen nem járható be teljes egészében. Pláne nem gyalogosan. A trónörökös ezért egy Lexus LX470 luxusterepjáró volánja mögé ült. Személyesen mutatta meg tárgyalópartnerének a régió néhány történelmi jelentőségű pontját. A járműválasztás szimbolikus jelentőségű, ám egyáltalán nem meglepő. A Lexus és a Toyota ugyanis különösen magas piaci részesedéssel bír a térségben, és ezen belül Szaúd-Arábiában.

lexus lx 570 belső tér
Belül is csúcsminőséget nyújt a Lexus LX

A rendkívül megbízható és ütőképes összkerékhajtás, illetve a 383 lóerős, 546 Nm-es 5.7 literes V8-as benzinmotor a legádázabb körülmények között is biztonságban célba (vagy haza) juttatják az autóst. Nem csupán ezért bír fontos jelentőséggel a királyi csúcstalálkozó „helyszíne”. Hanem azért is, mert több mint 65 évvel ezelőtt ennek a modellnek a dédapja, az első exportpiacra gyártott, civil felhasználásra tervezett Toyota Land Cruiser apropóján kezdődött meg a Toyota márka forgalmazása Szaúdi-Arábiában.

Fotók: Lexus, Arab News.com

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •