Levél 2020-nak: a BMW poszt-koronavírus kampányt indított Kínában

Írta:
Drive Me Baby

Miközben a világ nagy részén még javában küzdenek a koronavírussal, Kínában az élet szép lassanként elkezdett visszaállni a rendes kerékvágásba. Ahogy kezd visszatérni az élet a távol-keleti országba, a reklámipar is lassanként lábra állhat. A lassú és óvatos normalizálódás újabb bizonyítéka pedig a BMW kínai kampánya – az új kampányhoz kisfilm készült.

A BMW kisfilm középpontjában a remény áll

Az aktivitás és az ehhez készített BMW kisfilm középpontjában egy levél áll, amelyet az író 2020-nak címez. Ebben kifejti, hogy bár az esztendő közel sem úgy indult, ahogy bárki is tervezte, mégis számtalan reményt keltő dolog van, amelyekre most is nagyon fontos, hogy emlékezzünk és kapaszkodjunk beléjük.

Jelenet a BMW kisfilmből

A BMW kisfilm összefoglaló üzenetének, miszerint „a kék ég és a fehér felhők eljönnek majd, ahogy az ígéret szólt” két értelme is van ebben az esetben. Kínában a köznyelvben „kék ég és fehér felhőként” nevezik a BMW-t. Tehát ez a tagline nemcsak a reményt hivatott kifejezni, hanem utal a márkára is.

A kék ég és a fehér felhők eljönnek majd

A BMW első negyedéves eladási több mint húsz százalékkal csökkentek az előző évhez képest. Kínában még az átlagnál is nagyobb, 31 százalékos volt a visszaesés – derül ki az autógyártó blogjáról.

A kisfilm elkészítésében a Juice Network Beijing közreműködött, a kampány pedig digitális és közösségi felületeken fut majd, többek között a Weibón, WeChaten és TikTokon. A szpotot ITT tudod megnézni.

Forrás: Kreatív Online

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.