leonardo da vinci kiallitas
Infravörös reflektorok segítségével bemutatják a festmények alkotásának különböző szakaszait; fotó: Louvre Facebook

Az olasz polihisztor halálának ötszázadik évfordulója alkalmából, a világ egyik legjelentősebb múzeuma Leonardo da Vinci előtt tiszteleg. Az életműkiállítás 2020. február 24-ig tart nyitva.

162 tárgyat állítanak ki

A tárlatra eddig 180 ezer jegy kelt el, az év legjelentősebb múzeumi eseményének ígérkezik Párizsban. A nagyszabású kiállítást tíz évig tartó előkészítés előzte meg. 162 festményt, rajzot, kéziratot, szobrot és egyéb műtárgyat állít ki a Louvre. A mester mintegy húsz festményéből csak 11 látható a kiállításon, de mindegyiket kiemeli a köré elhelyezett többi alkotás, amelyek rá is világítanak a nagy művek keletkezésének történetére. A Mona Lisa nem látható a tárlaton, de néhány lépéssel arrébb, a múzeum leglátogatottabb termében (Salle des États) megtekinthető. Ugyanis Leonardo da Vinci leghíresebb műve egyben a Louvre egyik legemblematikusabb műkincse.

Legendák Leonardo da Vinci körül

Az életmű-kiállítás egy pedagógiai és szórakoztató forgatókönyv alapján épül fel. Az uralkodók által védelmezett és ünnepelt itáliai mester sokrétű, és saját korában is sokat kommentált személyiségén keresztül invitálja utazásra a látogatót. Megismerkedhetünk mindazzal a sok legendával és könyvvel, amelyek Leonardo da Vincit az életében övezték. Nemcsak a mester alkotásai, hanem számos egyéb korabeli rajz és dokumentum, a reneszánsz más alkotóinak Leonardo da Vincihez kapcsolódó remekművei is láthatók a tárlaton.

Egy zseniális tudós gondolatai az életről

A kiállítás egyik különlegessége, ahogy infravörös reflektorok segítségével bemutatja a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis egy-egy témáján 15 évig is dolgozott és aztán befejezetlenül hagyta őket. A Louvre egyik célja bemutatni, hogy a festészet az egyik legjelentősebb, nem pedig másodlagos kifejezési forma volt Leonardo da Vinci számára.

Leonardo Da Vinci kiallitas
Leonardo Da Vinci – Szent Anna harmadmagával; fotó: Louvre

Zseniális és utópisztikus tudósként mindenre kíváncsi reneszánsz ember volt, és arra kereste a választ, hogy mi is az élet. Érdekesség, hogy a tárlatra olasz múzeumok, brit gyűjtemények, köztük a királyi gyűjtemény, valamint a szentpétervári Ermitázs és a New York-i Metropolitan Múzeum is kölcsönadott műveket. A lengyel kormány azonban nem engedélyezte a Hölgy hermelinnel című híres festmény Párizsba szállítását a Krakkói Nemzeti Múzeumból.

Hamarosan Budapesten is izgalmas tárlat várja a látogatókat: november 8-án nyílik a Tutanhamon kiállítás, ahol kincsekkel teli dobozok és ládák nyílnak meg a látogatók előtt. Hasonlóan lenyűgöző a Bálnában látható Csillagok háborúja kiállítás, ahol hivatalos és gyűjtői darabokat, profi művészek és szakemberek egyedülálló munkáit tekinthetjük meg.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •