Amazon 2020-as karácsonyi reklám és a Covid

Jeff Bezos úthengere nem köntörfalaz és nem dugja homokba a fejét: idén a fő téma a koronavírus. A történetben egy fiatal balerina élete első komolyabb fellépésére készül, miközben a világ szép lassan bezárkózik körülötte – egy ponton túl pedig már ő sem menekülhet a valóság elől, a műsort lefújják. Persze nem lenne karácsonyi reklám, ha nem kapna a történet happy endet.

McDonald’s és az ünnepi szellem

A McDonald’s karácsonyi reklámja idén meglehetősen megosztóra sikeredett. Sokak szerint ugyanis túlságosan kiábrándító és nyomasztó lett, ezért néhányan odáig mentek, hogy bojkottálták a Mekit és kijelentették, soha többet nem esznek ott. Pedig, ha belegondolunk, a reklám a maga módján valós problémát próbál bemutatni…

Adott egy anyuka, aki minden tőle telhetőt megtesz, hogy elővarázsolja fiából az ünnepi szellemet. A tini fiú ezzel szemben minden tőle telhetőt megtesz, hogy ellenálljon a kísértésnek, noha a benne rejtőző kisfiú, örömmel díszítene vagy éppen bolondozna anyukájával. A végén a Mekinek hála, minden újra a régi lesz.

Lapozz, hogy a többi reklámot is lásd!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3