Koronavírus-járvány ide vagy oda, a luxusautó eladások idén sem hagytak alább. A Lamborghini ugyanis az előző hónapban nem kevesebb, mint 738 egységet szállított le az új tulajdonosoknak, ezzel pedig az olasz autógyártó történetének eddigi legjobb szeptemberét zárta. A mostani rekord egyébként az elmúlt három hónap megkoronázása is lehetne, ugyanis július-augusztus-szeptember hónapokban összesen 2083 Lamborghini-modellt sikerült leszállítaniuk, mindezt hangsúlyozzuk, hogy a Covid-19-járvány idején. A sikersztori kulcsa pedig nem más, mint a Lamborghini Urus!
Az olasz luxusautómárka útobbi éveinek sikereihez nagyban hozzájárul a Lamborghini Urus hihetetlen népszerűsége. A hivatalos közleményből ugyanis kiderül, hogy nyáron került legyártásra a tízezredik Aventador és Urus is. Ez utóbbi pedig azért nagy szó, mert a Lamborghini első SUV-ját csupán 2018 óta gyártják, és alig két évvel később máris több mint tízezer darabot adtak el belőle. Ezzel szemben a 2011-ben debütáló Aventadornak közel tíz év kellett, hogy ez összejöjjön. A bűvös számot a 2013-tól gyártott Huracán valamivel több mint öt év alatt érte el. (Cardi B-nek egyébként mindhárom Lambo-modellből áll legalább egy darab a garázsában. Ha érdekelnek a szivárvány színeiben pompázó luxusjárgányok, itt megnézheted őket.)
A tavaszi többhónapos leállást követően a Lamborghini Sant’Agata Bolognese-ben található gyára minden eddiginél magasabb üzemmódra kapcsolt. A megnövelt gyártás mellett még olyan fejlesztésekre is volt kapacitás, mint a Huracán EVO RWD Spyder, a Sián Roadster, valamint az Essenza SCV12, a közúti használatra nem alkalmas hiperautó.
Éppen a minap számoltunk be róla, hogy a Tesla is, a várakozásokat felülmúlva, rekordokat döntött a harmadik negyedéves leszállításaival. Ugyanakkor a párhuzam itt véget is ér, ugyanis míg egy Tesla 36 ezer dollárról indul, addig a „legolcsóbb” Lamborghini-modell, az Urus 211 ezer dollárt kóstál. A számoknak a tudatában pedig még elképesztőbb az olasz gyártó idei eredménye.
Forrás: Lamborghini
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…