Lamborghini Essenza, a 600 milliós autó, amit még vezetni sem lehet?

Írta:
Drive Me Baby

Az olasz autógyártó szerdán mutatta be legújabb szuperautóját, a Lamborghini Essenza SCV12-t, ami technikailag már inkább a hipersportkocsik kategóriájába sorolandó. Az autó maga csodálatos, éppen olyan, amilyet a Lamborghinitől elvár az ember, azonban van egy aprócska bökkenő vele. Mégpedig az, hogy a szerencsés tulajdonos nem vezetheti kénye-kedve szerint.

Lamborghini Essenza: nem utcára tervezve

(Fotó: Lamborghini)

A Lamborghini Essenza SCV12-t ugyanis nem közúti használatra lett tervezve, így nem is engedélyezett a közúti használata. A hiperautó csak és kizárólag versenypályára alkalmas. A Lamborghini azonban kitalált egy remek megoldást a tulajdonosok számára: ha már úgysem használhatják, a megvétel után érdemes nem hazavinni a 818 lóerős szörnyeteget, hanem inkább a cég sant’agata bolognesei hangárában tárolni azt. Na persze, nem ömlesztve a többi autóval, hanem természetesen saját garázsban. Ha pedig a vevőnek hiányérzete lenne, egy folyamatosan közvetítő webkamerán bármikor ránézhet a méregdrága autójára. Amikor pedig éppen olyan kedve támad, hogy jó lenne vezetni is az Essenzát, akkor csupán annyi a dolga, hogy felhívja a Lamborghinit, egyeztetnek egy időpontot, és a cég elintézi az autó szállítását a tulajdonos által preferált versenypályára. Sose volt még ennyire egyszerű egy autó vezetése, igaz?

 

A Lamborghini emellett biztosít egy hivatásos pilótát is, aki segít elsajátítani, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a hipersportautóból. Sőt, az olasz autógyártó évente néhány alkalommal még különleges rendezvényeket is fog tartani kimondottan az Essenza-tulajdonosoknak, hogy megtapasztalhassák, milyen a világ legegzotikusabb versenypályáin vezetni az autót.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

A Porsche 911 GT3 RS-nek két kereke is lehet: így találkozott a sportautó és a kerékpár

Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…

2026. 09. 05.
  • Autók

Yaris Csodaországban – Ahol minden kanyar új történet

A legtöbb útnak  pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…

2026. 09. 05.
  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.