Huber-tuningot kapott a 10 éves Lamborghini Aventador, pillanatok alatt elkapkodták

Írta:
Drive Me Baby

Méltó módon ünnepelheti tizedik születésnapját a Lamborghini egyik legsikeresebb modellje, az Aventador. A neves alkalom apropóján a dubaji tuningcég, a Huber, a sajátfejlesztésű szuperkönnyű karbonszálas egyedi lökhárítókkal szerelte fel az Aventadort. Így született meg a Huber ERA.

Lamborghini Aventador volt, Huber ERA lett belőle

„Habár a tuningszektorban még mi számítunk az újoncoknak, úgy érzem, máris sikerült találnunk egy piaci rést, amit kitölthetünk. És ez még csak a kezdet” – mondta Sean Peter Huber, a cég alapítója. A cég filozófiája szerint minden egyes átalakításnál tiszta lappal kell indítani az autót, ugyanakkor nem szabad elfelejteni az adott márka eredetét sem. A jármű meglévő DNS-e kell, hogy irányítson.

Arról nem érkezett hír, hogy a feltuningolt Lambo mennyibe kerül, de ha azt vesszük, hogy a modell alapára 800 ezer dollárról indul, akkor gondolhatjuk, hogy átalakítás után ez már inkább felülről súrolja az egymillió dollárt. Ettől függetlenül a motor1.com cikke alapján, az átalakított Aventadorokat pillanatok alatt elkapkodták.

 

Túl a tízezredik Aventadoron

A Lamborghini 2011 februárjában a Genfi Autószalonon leplezte le a Murcielago modellt leváltó Aventadort, amely évekig az olasz márka zászlóshajójának számított. Az eredeti Aventador alapmodellje 4,78 méter hosszú, mindössze 1,13 méter magas és csupán 1575 kg. A 700 lóerős, 6.5 literes szívó V12-es benzinmotorral felszerelt szuperautó 2,9 másodperc alatt ér el százra, végsebessége 350 km/h. Tudtad, hogy az Aventador Kylie Jenner és Cardi B kedvenc sportautóinak egyike, olyannyira, hogy több darab is áll a garázsukban?

A Lamborghini egyébként rekordévet zárt tavaly, ugyanis soha annyi autót nem gyártott le az olasz cég, mint 2020-ban. Az olasz luxusautómárka útobbi éveinek sikereihez nagyban hozzájárul a Lamborghini Urus hihetetlen népszerűsége. Ebből a cikkünkből megtudhatod, hogyan vált az alig két éves SUV a Lamborghini népautójává.

Forrás: motor1.com, Huber

Drive Me Baby

Friss

  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.
  • Hírek

Navigáció, zene, parkolás: mindenben a mobiljukra támaszkodnak a magyar sofőrök

A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…

2026. 09. 21.
  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.