Minden iskolás számára ajánlott lesz a KRESZ-alapvizsga

Írta:
Drive Me Baby

Hamarosan jön a közlekedési alapvizsga! Alig két hét van hátra a vizsga megnyitásáig, amelynek célja, hogy a gyerekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban, közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

A 4-5. évfolyamon a közlekedési alapvizsga letétele elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott

A vizsga a 4-7. korosztályos tanulók számára lesz elérhető, de a gyakorló kérdéssort most bárki kitöltheti online. A vizsga tudásbázisa a Közlekedő kisokos oktatófüzeten alapul, amelynek legfontosabb célja, hogy akár az iskolákban tanórákon, akár otthon a gyerekek minél több ismeretet kapjanak a közlekedési szabályokról a biztonságosabb önálló közlekedés érdekében. A Közlekedő kisokos digitális változata 2019 őszén készült el, így az akár már tableten a KRÉTA-rendszerén keresztül is használható.

A Közlekedő kisokos munkafüzet nyomtatott verziója eddig majdnem 380 ezer általános iskolás tanulóhoz jutott el.

A diákok a közlekedési tudáspróbának március 1. és 12. között hetente egyszer futhatnak neki. A sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak. Ha valakinek nem sikerül teljesítenie a tudáspróbát március elején, akkor a tavaszi szünet után, április 19. és 30. között újra próbálkozhat.

A tudáspróbához kapcsolódó gyakorlótesztek kitöltésére, valamint a hozzá kapcsolódó segédanyag lementésére már nemcsak az eKréta rendszerében, hanem egy publikus weboldalon keresztül is van lehetőség, amely ezen a linken érhető el.

A közlekedési alapvizsga témához kapcsolódó korábbi cikkeink, amelyek érdekelhetnek:

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Egyéb

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.