kozsó lady gaga
(Fotó: RTL Sajtóklub)

Hamarosan ítélet születhet a hosszú évek óta húzódó bírósági ügyben, aminek végén akár három évre is börtönbe kerülhet Kozso, amiért lopta az áramot kávézójába, írja a Bors. Ez is érdekelhet: Így kaszinózott Monte Carlóban Szabó Zsófi és Shane Tusup

A zenészt azzal vádolták meg, hogy 1,7 millió forint értékben lopott áramot az ELMŰ-től teaházához. A bíróságon egykori alkalmazottja korábban azt állította, hogy Kozso mindenen spórolni akart, és nem lehetett beengedni a teázóba egy közműnek sem az emberét: „Főpincér és üzletvezető voltam Kozsónál három hónapig. (…) A mérőórák ügyét Kozso kezelte, minket soha nem engedett oda, ahogy mi sem engedhettünk oda senkit. Kellett lennie áramfogyasztásnak, mert rengeteg díszkivilágítás volt, négy-öt hűtő, hét-nyolc forraló üzemelt” – vallotta a korábbi főpincér a Blikknek.

A művészt nagyobb értékű lopással, és hamisítással vádolják, akár három évet is kaphat. Szerdán ítélet születhet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ezt se hagyd ki: Kozso pert indított Lady Gaga ellen, most azt is elárulta, hogy miért

Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •