Világszinten érvényes szabályokról egyelőre nem hallani, de Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója bejelentette: ha elérhető lesz a koronavírus elleni oltás, akkor azt légitársasága kötelezővé fogja tenni a nemzetközi járatain. Magyarán, csak az utazhat majd a Qantas-szal, aki beoltatta magát a koronavírus ellen.
„Olyan alapvető kellék lesz ez a nemzetközi utazáshoz, mint az útlevél vagy a vízum – fogalmazott Alan Joyce, hozzátéve. – De még vizsgáljuk, hogy a belföldi forgalomban is előírjuk-e a Covid-vakcina beadását.” Joyce azt is megjegyezte, hogy ezt szerinte nem csak Ausztrália vagy a Qantas, de a világ minden országa és légitársasága elő fogja írni.
A vezérigazgató emellett beszélt arról is, hogy több hónap után újra elindították a Sydney és Melbourne közötti járatokat, amelyekből a járvány előtt 45 közlekedett naponta. Karácsonyig a korábbi kapacitás 60 százalékát szeretnék visszaépíteni. A terveket alátámaszthatja az, hogy 48 óra alatt 25 ezer jegyet adtak el ezekre a járatokra.
Mindeközben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér történetének mélypontjára kerülhet a hónap végére. November végére már csupán 20 útvonal és heti 70 járat maradt elérhető. Ebben a cikkünkben részletesen leírtuk, mely légitársaságok kényszerültek járataik felfüggesztésére budapesti útvonalaikon.
December elejétől több útvonal is visszatérhet, az ünnepek előtt pedig a meglévőkön is sűrűbben közlekednek a járatok – legalábbis a légitársaságok most így tervezik. Azonban a járványhelyzet, a folyamatosan változó karanténszabályok és utazási korlátozások miatt a helyzet napról napra változhat. Ebben a cikkben azt jártuk körbe, hogy biztonságos lesz-e a légi közlekedés, és vajon megmarad-e az olcsó repülés lehetősége.
Forrás: Airportal.hu
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…