A járvány kitörése óta jelentősen csökkent a parkolás Budapesten

Írta:
Drive Me Baby

Az elmúlt hetekben bekövetkezett súlyos járványügyi helyzet megkövetelte a cégektől, hogy felelősségteljes működéssel segítsék a lakosság megváltozott életmódját. Bevezették az érintésmentes ételkiszállítást, készpénz használat helyett bankkártyával való fizetést szorgalmaznak az éttermek és a boltok. A kialakult szituációban pedig egyre többen kérik a lakosságot, hogy maradjanak otthonaikban, minimalizálják az elintézendő ügyeik számát. De hogy hatott ez a parkolásra, milyen most a parkolás Budapesten és milyen lehetőségeink vannak, ha például muszáj elmennünk bevásárolni?

Parkolás Budapesten: 43%-kal kevesebb tranzakció

A Parkl statisztikái is kezdik igazolni azt a képet, amit egy ideje a belvárosban látunk: üres utcák, kisebb forgalom. A kormányrendeletek kihirdetésének következtében mutatnak látványosabb csökkenést a parkolási tranzakciók. Ez számokban annyit jelent, hogy Budapesten a múlt hét hétköznapi átlagos parkolási számokhoz képest a hétfői napon közel 43%-kal volt kevesebb parkolási tranzakció.

Mostanában nem okoz gondot autóval parkolni Budapesten; fotó: Parkl

A legtöbb munkahelyen bevezetett home office és az üzletek zárva tartása miatt ugyan jóval kevesebbet autóznak a fővárosban, de ez a szám szintre napról napra változhat.  Eddig Budapesten egy hét alatt 40%-kal, míg vidéken átlagosan 30%-kal csökkent a közterületi parkolások száma. Míg Szegeden ez 30%, Debrecenben és Kecskeméten 42%-os csökkenést jelentett a hét elején. A legszembetűnőbb változás érthető okokból azonban nem közterületi, hanem a zárt téri helyszíneken figyelhető meg. A Parkl adatai szerint a múlt hét hétköznapi átlagos zárt téri parkolási számokhoz képest már 56%-kal kevesebb parkolási tranzakció volt. Olyan helyszínek parkolói helyei maradtak félig-meddig üresen, mint a bevásárlóközpontok, plázák valamint a nagyobb irodaházak.  A belváros közelében lévő parkolókat szinte egyáltalán nem használták az autósok.

Kontaktmentes szolgáltatások a felhasználók védelméért

Ebben, a minden szempontból kritikus időszakban az a legfontosabb, hogy a lakosság tudatossága és odafigyelése mellett a cégek is segítsék a járvány megfékezését különböző intézkedésekkel. Ehhez a kulcs jelen esetben a kontakthelyzetek minimalizálása, a higiéniai feltételek megteremtése és sokkal szigorúbb betartása.

Kontaktmentes parkolás – ez is segíthet megelőzni a vírus terjedését; fotó: Parkl

Amellett, hogy a vállalatok igyekeznek megkönnyíteni az otthon maradásunkat, van amikor ki kell mennünk az utcára, el kell intéznünk a bevásárlást, vagy hivatalos ügyeinket. A Parkl ebben az esetben is a felelős hozzáállásra hívja fel felhasználók figyelmét, ha tömegközlekedés helyett saját autóikat használnák. „Fontos, hogy olyan apró mozdulatok, mint a parkoló automata megnyomása, vagy jegyek használata is veszélyforrást jelent a vírus terjedésében. Szeretnénk a felhasználóink figyelmét felhívni arra, hogy amennyiben halaszthatatlan ügyeiket autóval kívánják elintézni, lehetőleg olyan alkalmazásokat használjanak, amik kontaktmentes szolgáltatást biztosítanak.” – árulta el Somogyi Zsolt, a Parkl Digital Technologies Kft. alapító-tulajdonosa.

Budapesten egyelőre nem lett ingyenes a parkolás a kialakult helyzet nyomán, Bécsben viszont meghozták ezt a döntést: ott határozatlan ideig nincs szükség sem parkolójegyre, sem regisztrációra a parkolóóráknál, vagy az applikációkon keresztül.

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.

2026. 07. 23.
  • Autóvilág

60 óra, 450 kamion és 1000 ember – így költözik egyik országból a másikba a Formula–1

A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…

2026. 07. 23.
  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.