Új márkanagykövetet mutatott be a Mercedes-Benz Hungária Kft., méghozzá a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó Kiss Gergely személyében. Az olimpikon az Mercedes-Benz EQV volánja mögött ismerkedik az elektromobilitással. Ezt is érdekelhet: Fucsovics Márton teniszező megkapta gyerekkori álomautóját, egy Mercedes G-osztályt
„Az autók mindig is fontos szerepet töltöttek be az életemben, különböző életszakaszaimban más-más típusú modellek voltak részei a mindennapjaimnak. Mindig helye lesz a szívemben a hagyományos meghajtású sportautóknak, azonban családapaként és munkám során is viszonylag sokat autózom, így nagyon megváltoztak az autókkal szembeni elvárásaim. Egyrészt a biztonság és a kényelem a lista élére került. Másrészt úgy gondolom, az elektromobilitás a jövő az autózásban, és szeretnék aktív részese lenni ennek a hatalmas átalakulásnak, ami az autózási szokásainkat merőben megváltoztatja. Szeretnék példát mutatni a gyerekeimnek, hiszen az ő felnőtt életükben még égetőbb lesz a környezeti kérdések megoldása. Mire ők felnőnek, várhatóan sokkal elterjedtebb lesz az elektromos autózás, én pedig büszke leszek arra, hogy márkanagykövetként egy ilyen ügy mellé állhattam” – mondta el Kiss Gergely.
„Minden modellünknek megvannak a jellegzetes tulajdonságai, stílusjegyei, amiket szeretnénk minél teljesebben bemutatni leendő vevőinknek. Amikor márkanagykövetekről döntünk, keressük a közös pontokat az adott modell és az őt képviselő ismert személy között. Fontos számunkra az is, hogy a márkanagykövet mindennapi tevékenysége során, magánéletében úgy használja az autót, hogy minél szélesebb körben kiaknázza annak tudását, lehetőségeit, illetve mindezt meg is mutassa másoknak” – mondta el Szilveszter Tibor, a Mercedes-Benz Hungária Kft. Haszongépjárművek Értékesítési és Marketing Igazgatója. „Épp ezért öröm számunkra, hogy Kiss Gergellyel, a hazai sportélet kiemelkedő alakjával dolgozhatunk együtt egy progresszív, teljesen elektromos modellünk, a Mercedes-Benz EQV bemutatásában.” Kipróbáltuk: Mercedes CLA 250e Shooting Brake: Az áramvonalas prémiumcirkáló
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Nem mindennapi rendőri akciót tartottak New Jerseyben: egy rendőr bokornak álcázva figyelte, ki használja szabálytalanul…
Kevés autómárka kapcsolódik olyan szorosan egy egész korszak emlékeihez, mint a Lada. A szovjet autóipar…
Az autóvásárlás eddig leginkább a márkakereskedésekhez kötődött, most azonban egy egészen új helyen találkozhatunk a…
Az elektromos autók egyik legnagyobb erénye egyben a vezetési élmény egyik furcsa hiányossága is: a…
Az Omoda 5 SHS-H volt az első egyhetes kínai SUV tesztem. Őszintén szólva nagyon kíváncsian,…
A Hyundai a díjnyertes IONIQ 9 modellcsaládot egy különleges változattal bővíti. A Hyundai Motor Group…