Kiderült, mennyit ér Vajna Tímea eljegyzési gyűrűje

Írta:
Drive Me Baby

Vajna Timire újra rátalált a szerelem

Andy Vajna özvegye az utóbbi két évben alaposan megküzdött a boldogságért. 2019. január 20-án veszítette el a férjét, ami padlóra küldte Timit. A családja és a barátok mellette álltak, köztük Zoltán is, akivel először csak barátok voltak. Ahogy Timi is fogalmazta az Instagramon posztolt képek alatt, egyszer csak azt vette észre, hogy beleszeretett Zoltánba.

„Köszönöm, hogy segítesz nekem lelkileg… Sose gondoltam volna, hogy a barátságból kialakulhat egy olyan mély kötelék, ami megérint és átfordulhat egy teljesen más irányba… A képeket visszanézve vettem észre, hogy az ég is mosolyog” – írta kedveséről Tímea.

Nem hagyták szó nélkül az emberek Vajna Tímea eljegyzési fotóit

Vajna Timi sosem titkolta, hogy Andy Vajna halála óta is gyászol, ennek ellenére nem egy embertől kapott negatív visszajelzés az eljegyzés után. Instagram oldalát ellepték a rosszindulatú megjegyzések, amit most már Tímea sem hagyott szó nélkül. Egy nőnek, aki szerint túl korai az eljegyzés, a következőt válaszolta: „Fáj és mindig is szeretni fogom Andyt, örökké! De az élet nem állhat meg, szeretnék újra boldog lenni és családot.”

(Fotó: Vajna Tímea/Instagram)

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.
  • Autók

Családi SUP hétvége a Tisza-tónál – Toyota RAV4 GR Sport teszt

Van az a pillanat a négynapos hosszú hétvégék előtt, amikor a ház előtt állva, a…

2026. 06. 26.
  • Autók

Új GT-fejezet a Hungaroringen: bemutatkozik a Gamota Racing a GT Openben

A Hungaroring július első hétvégéjén ismét a nemzetközi GT-versenyzés egyik kiemelt állomásává válik, amikor az…

2026. 06. 26.
  • Interjú

Bodó Teodóra: a biztonság nem opció, hanem az alapja mindennek

A dinamika nemcsak a tempóról szól, jóval inkább arról a figyelemről, ami mögötte van. Bodó…

2026. 06. 25.
  • Egyéb

A méreteivel megijesztett, a komfortjával meggyőzött – Volkswagen Tayron teszt

A Volkswagen Tayron méretei már elsőre tekintélyt parancsolnak, egy hét tesztelés után viszont egészen más…

2026. 06. 24.