Kiderült, hol helyezik végső nyugalomra Kóbor Jánost

Írta:
Drive Me Baby

Az már biztos, hogy Kóbor János temetése zártkörű lesz, de a rajongóknak is lesz lehetőségük végső búcsút venni az Omega frontemberétől. Menedzserétől pedig az is kiderült, hogy mi volt a zenész kívánsága végső nyughelyét illetően. Ez is érdekelhet: Megható üzenetekkel búcsúznak pályatársai Kóbor Jánostól

A Bors információi szerint Kóbor János temetésén – a család kérésére – csak Mecky szerettei lehetnek jelen. A tervek szerint az Omega frontemberétől a tisztelői és rajongói is végső búcsút vehetnek, a megemlékezés a budapesti Bazilikában lesz. Az időpontról a család majd a későbbiekben ad tájékoztatást.

Különleges helyszínre kerülnek Kóbor János hamvai

Barátja és Omega-alapító tag, Benkő László tavalyi temetése után a következőket nyilatkozta Kóbor János: „A temetésekről úgy jöttem el, hogy óhatatlanul már az elkerülhetetlenről, a sajátomról gondolkodtam. Hamvasztás lesz, ez nem kétséges. Helikopter, Balaton közepe, szórás. Igen, engem szórjanak a Balatonba, és kész!” – olvasható a Riposton. Menedzsere pedig megerősítette, hogy kérésének eleget téve, hamvait a Balatonban fogják szétszórni.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Aktuális

A centik csapdája: így kerülheted el a reptéri poggyászbírságot egyetlen jól megpakolt táskával

A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…

2026. 07. 26.
  • Hírek

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ

Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…

2026. 07. 26.
  • Aktuális

Nyári bringázás okosan – ezekre figyelj, hogy a hőség se vegye el a kedved

A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…

2026. 07. 25.
  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.