online bántalmazás
(Fotó: UNICEF)

Az online világ olyan, mint a közlekedés. Izgalmas, új utakra visz, ám megvannak a maga veszélyei. Segítsük a gyerekeket, fiatalokat, hogy megtanuljanak biztonságosan közlekedni az online térben is. Vegyük észre a jeleket, ha baj van. Hiszen a járványhelyzet hatására még több gyereket fenyeget az online bántalmazás, a cyberbullying veszélye. Ennek csökkentéséhez ad gyakorlati tippeket szülőknek és felnőtteknek az UNICEF Magyarország és a Magyar Suzuki háromrészes webinar-sorozata, amelyhez ingyenes online kurzus is tartozik. Ez is fontos: Sztárok és szakértők élőben az online bántalmazásról

A járványhelyzet miatt sok olyan gyerek lett internethasználó, aki még nem rendelkezik kellő online tapasztalattal és konfliktuskezelési ismerettel. A fiatalok neten töltött ideje jelentősen megnőtt, így a cyberbullying kockázata fokozódott. Egyes nemzetközi kutatások szerint az online bántalmazás 2020-ban mintegy 70 százalékkal növekedett. Az UNICEF Magyarország Együtt a sértő hangok ellen – Kiber KRESZ című kampánya arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nagyfokú szülői tudatosságra van szükség ezen a területen is, mert a netes bántalmazás káros mentális hatásai akár hosszú távon is kísérhetik gyermekeinket.

A cyberbullying elől sokkal nehezebb elmenekülni

kiber kresz
A Kiber KRESZ: ahogy a való életben az utakon, úgy az online térben is tanulható a biztonságos navigáció, a tudatos hozzáállás

„A cyberbullying kifejezetten érzékeny és fájó bántalmazási mód a gyermekek, fiatalok körében, hiszen a virtuális felületeken a zaklatótól nem lehet fizikailag eltávolodni, a bántalmazás nem szűnik meg hétvégén vagy az iskolai szünetben. Ráadásul, ha valakit egy nyilvános online felületen zaklatnak, a fényképet vagy posztot rengetegen láthatják. A bántalmazással járó megalázottság érzése sokkal fájdalmasabb lehet a gyereknek, ha még azt sem tudja, pontosan kikhez jutott el a sértő tartalom” – mondta el Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.

„Az online világ olyan, mint a közlekedés. Az utakon KRESZ-táblák hívják fel a figyelmünket a veszélyekre és a szabályokra. Ahogy a közlekedésben vagy a mindennapok során is fontos, hogy a fiatalok felismerjék és kerüljék a kockázatokat, úgy az online térben is tanulható a biztonságos navigáció, a tudatos hozzáállás. Hisszük, hogy a felelős magatartás a legjobb biztonsági öv” – indokolja Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki kommunikációs vezetője, hogy miért állt a vállalat a kezdeményezés mellé. Ez is érdekelhet: A gyerekre leselkedő netes veszélyek egy dologgal védhetők ki, eláruljuk, mi az!

A Kiber KRESZ kampányról a következő oldalon tudhatsz meg többet.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2