Két fesztivál egyben: A Balaton Soundra költözik a B my Lake

Írta:
Drive Me Baby

A B my Lake két éves kihagyás után új formátumban és új keretek között tér vissza a hazai rendezvény színtérre, nem is akármilyen módon! 2022-ben Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound ad neki teret, június 29. és július 2. között. Ez is érdekelhet: Világsztárokkal tér vissza 2022-ben a Balaton Sound

Legalább 50 sztár dj lép fel idén a B my Lake fesztiválon

Annak érdekében, hogy a fesztivál és a műfaj rajongói ne maradjanak az underground elektronikus stílust képviselő rendezvény nélkül, a szervezők megállapodtak a Balaton Soundot jegyző Sziget Szervezőirodával, hogy a B my Lake-et a Sound keretein belül rendezik, azon a helyszínen, amely 2019-ben utoljára adott otthont az eseménynek.

A B my Lake tehát a Balaton Sound keleti oldalára költözik majd be két zenei színpaddal, a techno és house stílus majd ötven nemzetközi sztár dj-jének részvételével.
Természetesen a B my Lake nevével fémjelzett területre érvényesek lesznek a Sound jegyek. Azoknak a rajongóknak, akik még nem váltották vissza jegyeiket, a bejelentést követően automatikusan visszautalják a korábban megvásárolt belépőjegyeik árát és jelentős kedvezménnyel tudnak idén a Balaton Sound Fesztiválra belépőt váltani. További információkat és a lineupot itt találod.

Ezek a programok is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.
  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van az úgy, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér…

2026. 07. 20.