Magángyűjtők kincseiből nyílt meg az első hazai Kerékpármúzeum

Írta:
Drive Me Baby

Az ország első kerékpármúzeuma nyílt meg Balassagyarmaton. A gyűjteményben a biciklik fejlődéstörténetét is nyomon követhetjük a legrégebbi, lábbal hajtott futógépektől a modern versenykerékpárokig. A Kerékpármúzeum anyaga tíz magángyűjtő tulajdona.

Magyar gyártmányú bringákat is kiállítottak

A múzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke, egyben a Kerékpármúzeum alapítója, Olexa Miklós elmondta: az önerőből kialakított létesítményben a kiállítóterek mellett működik majd az Ipoly túraközpont klubja és egy kávézó is. Az épület udvarán a későbbiekben felállítanak egy színpadot, és biciklis rendezvényeket szeretnének szerveznek.

Ez Magyarország első önálló bicikligyűjteménye

A kiállított több mint száz kerékpár között a legnagyobb csoportot a magyar gyártmányok képviselik: a Weisz Manfréd Acél és Fémművei Rt. és a Csepel Művek termékei, valamennyi kategóriából. Vannak túrabiciklik Európából, versenybiciklik a világ minden tájáról. A kiállításon nyomon követhető a kerékpár fejlődéstörténete a futógéptől a velocipéden át a mai kerékpárokig. Látható az első motorizált bicikli, az 1960-as években gyártott, Dongó motor hajtotta kerékpár, majd néhány motorkerékpár is. Kiállították a sportkerékpárok különleges darabjait is, van köztük mountain bike és BMX is.

A múzeum a Mikszáth K. út 61. alatt található

Bringamúzeum gyerekeknek is

A legrégebbi kerékpárok Angliából és Franciaországból származnak. A legelsők között vannak az 1800-as évek első felében vasból, kovácsok által készített, lábbal hajtható futógépek. Ezeket követi a skót gyártmányú, rudazatos hajtású Macmillan, majd jön a hatalmas kerekű velocipéd, és ezután, az 1800-as évek vége felé alakul ki a mai bicikli fogaskerékkel, lánccal, gumizott kerékkel. A különlegességek között látható a gazdag gyerekeknek készült lovacskás bicikli, tandem, háromkerekű versenybicikli, fekvőbicikli elsőkerékhajtással, de látható egy szobabicikli is. Csengő-, lámpa- és dinamógyűjteménye is van a múzeumnak, amelynek Mikszáth úti épülete előtt kopjafát állítanak majd az országutakon balesetet szenvedett kerékpárosok emlékére.

Forrás: MTI; fotók: MTI/Komka Péter

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.