A sikeres első év után idén újra megnyitja kapuit a GARTEN 2020 a kortárs művészet rajongói számára. Kiállítások, tárlatvezetések, koncertek, kertmozi, színház és táncelőadások, valamint pódiumbeszélgetések várják az érdeklődőket augusztus 1. és 22. között Lovason, a Balaton északi partján. No és persze a Lovas Kikötő, a kicsit francia, kicsit mediterrán, kicsit tengerparti hangulatú kávézó, bisztro és reggeliző, amit mindenképp érdemes felkeresnetek, ha Lovason jártok. Mi már teszteltük, és csakis szuperlatívuszokban tudunk róla mesélni! Bővebben róla a cikk végén olvashattok.
A Nagy Gyula Galériában megrendezett központi kiállítás anyagát több mint 120 művész közel 300 alkotásából állították össze. A több generációt, sokféle stílust és műfajt felvonultató tárlat átfogó képet kíván nyújtani a kortárs hazai képzőművészet palettájáról. A kiállítás egyben vásár is, mely kezdeményezés keretében a szervezők szeretnének ösztönzőleg hatni a műgyűjtésre, és felhívni a figyelmet a művészetpártolás fontosságára, illetve lehetőséget biztosítani a fiatal, feltörekvő alkotók támogatására.
A galéria kertjében, a GARTEN 2020 kertmozijában lesz először látható Lichter Péter legújabb kísérleti filmje, a Barokk Femina, mely Nemes Z. Márió tavaly megjelent versfolyamának adaptációja. Nincs eleje, közepe, vége, mert bárhol be lehet lépni és bárhol el is lehet hagyni a terét: a 20 darab, három perces epizódból álló film első 10 epizódját sorozat formájában mutatják be, a teljes szériát pedig mozifilmként. Ebben a formában a GARTEN 2020 kertmozijában lesz látható először. A vetítés előtt Fenyvesi Ottó költő beszélget Nemes Z. Márióval, a Barokk Femina verseskötet szerzőjével.
A képzőművészeti vonatkozású filmes programban két életrajzi ihletésű játékfilm szerepel: Egon Schiele – A halál és a lányka című film, ami a 20. század eleji Bécs egyik legizgalmasabb művésze, a tragikusan fiatalon elhunyt Egon Schiele életét és művészetét veszi górcső alá. A Mű szerző nélkül című film pedig a művészi útkeresés, a meghasonlás, a siker visszásságait mutatja be, és az egyik legnevesebb kortárs festő, Gerhard Richter életrajzának elemeiből építkezik.
A GARTEN 2020-as programajánlója a következő oldalon folytatódik.
A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…
A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…
Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…
A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…
Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…
Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…