anglia utazás karantén
(Fotó: Freepik)

Szombattól (szeptember 12.) lekerült Magyarország és Portugália a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról, jelentette be a brit kormány. A brit közlekedési minisztérium csütörtök esti londoni bejelentése alapján azoknak, akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra után érkeznek Magyarországról és Portugáliából Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük. A rendelkezés a brit állampolgárokra is vonatkozik.

A brit kormány intézkedésének hatálya Angliára terjed ki, de nem sokkal a londoni bejelentés után a skót, majd a walesi kormány is közölte, hogy Magyarország esetében ugyanilyen döntést hozott. Ennek alapján a Magyarországról Skóciába és Walesbe érkezőknek szombat hajnaltól szintén karanténba kell vonulniuk.

Egész Nagy-Britanniára érvényes a korlátozás

A beutazóknak úgynevezett elérhetőségi helyszínazonosító – contact locator – kérdőívet kell kitölteniük, amelyben bejelentik, hogy hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot. A brit kormány online felületén – gov.uk – elérhető kérdőívet még az utazás előtt ki kell tölteni, és a beutazóknak nyomtatott vagy elektronikusan tárolt formában, a határrendészeti hatóságok kérésére fel kell mutatniuk a kitöltést igazoló bizonylatot.

hatósági házi karantén utazás után
Az angol karantén szabályai szigorúak, csak néhány esetben mentesülhetünk a lakhelyelhagyási tilalom alól (Fotó: Freepik)

A karanténidőszakot saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanban, ismerősöknél vagy hozzátartozóknál, illetve szállodában lehet eltölteni. Az érintettek a karantén ideje alatt munkába, iskolába nem járhatnak, tömegközlekedési eszközökkel vagy taxival nem utazhatnak. Élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlása céljából az elkülönítésben lévők akkor hagyhatják el lakóhelyüket, ha nincs olyan ismerősük vagy hozzátartozójuk, akik ezek beszerzéséről gondoskodni tudnak számukra.

400 ezer forint bírság jár a szabályszegőknek

Az érvényes szabályozás szerint a Magyarországról és Portugáliából érkezőknek nem kell feltétlenül két hetet eltölteniük Angliában, Skóciában vagy Walesben. Előbb is elutazhatnak, de ha két hétig vagy ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes időtartamára elkülönítésben kell lenniük.

Mentességet jelent a lakhelyelhagyási tilalom alól, a

  • sürgős orvosi ellátás,
  • közeli hozzátartozó temetése,
  • valamilyen jogi eljárásban való részvétel,
  • vagy ha veszélyhelyzet miatt indokolt a tartózkodási hely elhagyása.

A brit kormány júliusban állította össze a karanténkötelezettség alól mentesült országok listáját. A mentességi listán eredetileg 59 ilyen ország szerepelt, köztük Magyarország is, de a brit kormány azóta több országot levett erről a listáról. Legutóbb például Csehországot, Svájcot és több görög szigetet, korábban pedig Szerbiát.

Forrás: MTI

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •