Nincs karácsony vita nélkül, avagy miért nem megyek többé autóval vásárolni

A napokban beültem az autóba. Gyanútlan voltam és nem számoltam vele, hogy az emberek hisztérikus sorokban ömlenek be a bevásárlóközpontba, majd anyázva várják, hogy távozhassanak a parkolóból. Hiába mentem én csak egy kertészeti áruházba – amely mint kiderült ráadásul hétfőn zárva -, araszoltam a dugóban visszafelé. Egy munkanap délben. Ez volt az a pont, ahol eldöntöttem, hogy egy bevásárolótúrát pasival biztos nem nyomok végig, mert egy ilyen karácsonyi vita vége minimum sértődés, maximum halál. Akkor meg ugye kinek süt-főz az ember?

Amikor a karácsonyi vita már az autóban kitör…

Ahogy bambulok ki az araszoló kocsisorban, arra gondolok, ott szemben az a késő negyvenes pár már átélt egy s mást együtt. Látom, ahogy a férfi előre mered, a nő beszél hozzá, odafordulva az anyósülésen. „Ha neked ennyire fárasztó elkísérni, akkor legközelebb ne hozz ilyen áldozatot. Már nem merem mondani, hogy be kéne még ugrani egy másik helyre cukrozott citromhéjért. És itt van valahol a lista is, igen, anyádnak még kell az a szálas ceyloni, amit annyira imád. Komolyan nem mondasz semmit? Akkor minek jöttél el? A boltban is csak toltad azt a nyomorult kocsit, pedig megosztottam veled a listát, ketten fele annyi idő alatt végeztünk volna. És most ne kezd el, hogy én kényszerítettelek rá, hogy elgyere, mert ez baromira nincs így.” Közben elindul a kocsisor, és csak a férfi előremeredő tekintete ég bele a retinámba. Arra gondolok, hány ilyen jelenet ismétlődik karácsony közeledtével? Hány karácsonyi vita tör ki már az autóban, bevásárlás során? Hány kapkodó férfi és nő próbál túlélni, a vásárlás-maszk-tömeg hármasában lavírozni? Hányan fognak beülni a kocsiba,hogy ott aztán elszabaduljon a pokol, amit egy hirtelen váltó lámpa, egy túl lassan jövő autó vagy csak az élet idéz elő?

Mantrák az autóban

Hányan ülnek a kocsiban, és mantrázzák egy-egy karácsonyi vita során, hogy:

• Még el kell menni a gyerekeknek felszedni a játékot, amit megrendeltem, aztán állj már meg egy kicsit, felszaladok Gabikához a bejglivel, mert tavaly ő is adott nekünk, aztán visszafelé kanyarodjunk már a halas felé, két hete szép pontyot árult.
• Mi nem volt jó azon a nyomorult pontyon a másik boltban? Egyébként meg én is szívesen beugranék a boroshoz, mert persze azt senki nem tervezte be a vacsorához, de ha ezt feldobom, akkor te hisztérikus leszel.
• Dehogy leszek hisztérikus, de neked öt napod volt kitalálni, mert azóta itthon ülsz, nekem meg csak egy, mert nem engedett előbb el a főnök, szóval baromira nem értem, miért is nem tudtál lemenni borért, amikor egész nap otthon ülsz?
• Már, hogy mentem volna le, ha a karácsonyfát kellett megvenni, faragni, le a pincébe a régi díszekért, akkor kiderült, hogy neked nem jók amik tavaly voltak, mert azok pirosak, idén meg kéket szeretnél. Hát könyörgöm, ki díszít kékkel?
• Jó, ha neked ez nem tetszik, el lehet menni, és akkor nem kell két kiló káposztát főzni, és nem kell megint a negyedszerre megvett parfümöt szagolnom, amit már elsőre is utáltam.
• Akkor megúszom anyádékat is. Meg a 26-i vacsorát az isten tudja milyen rokonaiddal, akik évről évre rácsodálkoznak, hogy még mindig nem váltunk el? Karácsonyi vita legalább nem lesz az asztalnál… Csak ne lepődj meg, ha majd rájössz, milyen baromi rossz behordani a fát.

• Menj csak. Legalább nincs több utazás az anyóshoz, akitől minden egyes alkalommal azt kell hallgatnom, hogy mennyivel jobb lett volna a Sárit elvenni.
• Hagyjuk anyámat, mert akkor a te anyádról is kéne beszélni. Azt meg mindketten tudjuk, hogy egyikünknek se lesz jó.
• Na jó, te hozod hátulról az ikeás táskát, nekem meg marad ez a két lengyel piacos. Rakd csak le a konyhapultra, kipakolom. Igen, azért oda, hogy ne másszon bele a macska rögtön. És utána iszunk valamit! Mert ezt idén sem lehet kibírni épp ésszel, nincs karácsony vita nélkül.