Az első Veszprém-Balaton Filmpikniken szeptember 3-5. között két városban, öt helyszínen közel negyven magyar filmet nézhet meg ingyenesen a közönség. Premier előtt bemutatják Buvári Tamás Magdolna című filmjét is.
Szeptember 4-én 18 órakor a veszprémi Hangvillában Buvári Tamás közösségi finanszírozásban megvalósult Magdolna című alkotását premier előtt láthatja a közönség. A című film az 1945-ben meggyilkolt Bódi Magdi két drámai napján keresztül szeretetről, szolidaritásról és egy lány emberfeletti küzdelméről mesél. Fényképezéséért Tóth Zsolt idén elnyerte a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díját. A vetítés után a közönség találkozhat az alkotókkal.
Bara Margit, Básti Lajos, Szirtes Ádám és Kállai Ferenc főszereplésével az egyik legelső színes-szélesvásznú magyar film, Marton Endre Katonazene című alkotása restaurált verziójának mozipremierje is a szeptember 3-5. között tartó ingyenes rendezvényen lesz. A közönség a tervek szerint találkozhat majd a film operatőrével, a 91 éves Hildebrand Istvánnal, aki a Filmpiknik programjában is szereplő ikonikus A pogány Madonna című klasszikust is jegyzi. Ötvös Csöpi pofonokat oszt, helikopterről lóg, és a balfácán Kardos doktor helyett még a bűntényt is megoldja, csak hogy időben odaérhessen a balatoni vitorlásversenyre. A vetítés után Bujtor István feleségével és fiával Till Attila beszélget majd.
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…