Végre lesz elektromos CUPRA is, amely felvillanyozza egész Európát

Írta:
Drive Me Baby

A CUPRA új korszakba kezd. Három évvel a terramari bevezetés után 2021 kulcsév lesz a vállalat életében, és lendületet ad átalakulásának. Hat plug-in hibrid mellé jön az első 100% -ban elektromos modell, a CUPRA Born.

A CUPRA tervei 2021-re

„A CUPRA ebben a három évben mindenkit meglepett, és a pandémia idején is még tovább növekedett. 65 000 darabot adtunk el. 2021-ben erősebben nyomuljunk arra törekszünk, hogy megduplázzuk a 2020-as eladási mennyiséget, és elérjük a vállalat teljes volumenének 10% -át” – mondta el Wayne Griffiths, a CUPRA elnöke. Hozzátette: stratégiájuk egyik pillére a termékskála elindítása a villamosítás felé. A már piacon lévő CUPRA Leon, CUPRA Formentor és a CUPRA Ateca mellett a hat hibrid változattal a márka célja, hogy megerősítse jelenlétét Európában és a CUPRA Born-nal beléphessen a legelektromosabb piacokra, mint Norvégia és Hollandia. A tervekről bővebben az alábbi videóban hallhatsz:

CUPRA Born: új korszak kezdődik

A CUPRA Born egy barcelonai kerületről kapta nevét. Újdonság lesz az elektromos piacon egyedi kialakításával és teljesítményével. Ez a jármű hozzájárul a globális CO2 -kibocsátás csökkentéséhez és az európai célok teljesítéséhez. Ezt a járművet előfizetéses szerződéssel is kínálják majd, havi díjjal, amely magában foglalja a jármű használatát és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat. 500 kilométeres hatótávolságával és stílusos kialakításával a márka azt reméli, hogy bővíti vásárlói körét, és meghódítja azokat, akik a legfejlettebb technológiát keresik, minimális környezeti terheléssel, mivel a modell egyes elemei újrahasznosított műanyagokból készülnek. A gyártást az év második felétől a németországi Zwickau gyárban kezdik meg.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.