Kezdődik a jógafesztivál a Citadellán

Írta:
Drive Me Baby

Késő este, vagy akár hajnalban is jógázhatsz ezen a hétvégén a Citadellán. Az egyedülálló jógafesztivál csoportos óráin, óránkénti váltásban, egyszerre nyolcvan másik jógázóval végezheted a különböző irányzatok gyakorlatait.

Itt hajnali fél ötkor indul a vasárnap

Magyarországon óriási az érdeklődés a jógázás iránt. Korosztálytól függetlenül sokan gyakorolják ennek a mozgásformának valamely irányzatát. A több ezer fős budapesti jóga közösség bevonásával szervezik a mostani sporteseményt, a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként. Szombat délután 5 órakor veszi kezdetét a fesztivál: innentől kezdve óránkénti váltásban, 50 perces órák keretében, egyszerre nyolcvanan jógázhattok együtt a helyszínen. 23 óráig a Sivananda, Iyengar, Vrindávan Gangótri, Himalájai, a Kundalini, illetve Forrójóga foglalkozásokon vehetsz részt, ha beregisztráltál. Másnap, vasárnap reggel pedig korán kelő jógatársaiddal a Napüdvözlő és Astánga Vinyásza jógával indíthatjátok a hétvége második felét hajnal 4:30 és 6 óra között. Az órákat a jóga legismertebb irányzatainak vezető hazai oktatói tartják meg.

Végezd üres gyomorral a gyakorlást, hogy az előre- és hátrahajlások, csavarások ne okozzanak problémát; fotó: Pixabay/SofieZborilova

A jógafesztivál gyerekeket is vár

Ha pedig a jóga hagyományaira, múltjára, jelenére és elméleti hátterére vagy kíváncsi, akkor a Gellérthegyen közvetlenül a Citadella alatt elhelyezkedő parkosított területen a helyed. A jógafesztivál részeként a Jóga-pikniken bemutatkoznak a különböző jógaiskolák, jógairányzatok, valamint szakmai előadások, beszélgetések, közös zenélés színesíti a programot. Megtudhatod például, hogy mire jó a gerincjóga, de lesz meditációs koncert és gyerekjóga is. A jóga javítja az ízületek rugalmasságát, megköveteli a légzéskontrollt, önfegyelemre, összpontosításra tanít, illetve segít saját tested is figyelni. Közben azért sok esetben egy komoly fizikai igénybevétel is, hiszen amikor saját testsúlyoddal dolgozol, a statikus gyakorlatok kitartása bizony nem könnyű és teljes összeszedettséget igényel.

Különleges sporteseményekből nincs hiány ezen a nyáron. Augusztus 31-én, a Budapest Urban Games keretein belül például átúszhatod a Dunát, vagy megmászhatod a Budai várfalakat. És ha túlságosan elveszettnek éreznéd magad a programok sűrűjében, töltsd le azt az ingyenes appot, amely szinte az összes budapesti sportolási lehetőséget, illetve sportprogramot tartalmazza.

 

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.